Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Női vízilabda-Eb-elődöntő: a támadás nem lehet gond, a védekezés a kulcs

Infostart / InfoRádió
2020. január 23. 13:52
A volt és a jelenlegi kapitány is megfogalmazta várakozásait a Spanyolország elleni budapesti Eb-elődöntővel kapcsolatban, a kapus Gangl Edina pedig ígéri: harapósak lesznek.

Délután fél 6-kor a döntőbe jutásért Spanyoloroszággal játszik a női vízilabda-válogatott a budapesti vízilabda-Eb-n (tévé: M4 Sport).

Bíró Attila kapitány az InfoRádiónak nyilatkozva rögtön a közepébe vágva kezdett az esélyekkel kapcsolatban.

"Nem látom topformában a kapusukat,

bízom benne, hogy nem fog a mérkőzésig olyan szinten feljavulni, hogy ez akadály legyen. A centereik semlegesítése sokkal nagyobb feladat lesz, mint amennyire a támadásoktól tartanék" - fogalmazott a csapat edzője.

Amire viszont szerinte még inkább kell majd figyelni, az a franciáknál is látott és a spanyolok által is alkalmazott

kétcenteres játék.

A csapat egyébként jó fizikai állapotban van, így várják az összecsapást.

A válogatott kapusa, Gangl Edina az InfoRádiónak elmondta, összeszedettséget, koncentrációt vár maguktól a meccs elejétől a végéig.

"Eljöttünk az Eb azon szakaszába, ahol már nem lehet hibázni. Jó formában vagyunk, a meccseink ezt igazolják, bízom benne, hogy ezt a spanyol meccsen is látni fogjuk, a győzelemhez viszont rá kell tenni még egy lapáttal" - mondta a kapus, aki ígéri,

a csapat harapni fog az első ráúszástól kezdve.

Faragó Tamás, a válogatott volt szövetségi kapitánya, olimpiai és világbajnok vízilabdázó az InfoRádióban úgy fogalmazott, ez a mérkőzés nagyon éles lesz.

"Mindenki tudja, hogy ez a válogatott nagyon erős. Nemcsak, hogy két jó centerük van, de jó átlövőik és fegyelmezett játékuk is.

A magyar válogatott teljesítményét évek óta az határozza meg, hogy mennyire tud védekezni, és a kapusteljesítmény milyen"

- fogalmazott a szakember.

Arra a felvetésre, hogy Spanyolországnak olyan értelemben tét nélküli az Eb, hogy már nem kell a tornán olimpiai kvótáért harcolni, elmondta: ha valaki eljön egy Eb-re és ennyi néző előtt játszik, győzni akar. "De a csajok meg fogják tudni ezt oldani, bármilyen nehéz is lesz a mérkőzés."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vízilabda - esti női elődöntő, Bíró Attila kapitány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Vízilabda - esti női elődöntő, Gangl Edina kapus
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Vízilabda - Faragó Tamás elemez
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást