Nyitókép: MKSZ/Kovács Anikó

Ilyet még nem látott Nagy László sem

Infostart
2020. január 21. 12:11
Nagy László nem akármilyen kézilabda-pályafutáson van túl, most azonban úgy érzi, ilyet 20 év alatt ő sem élt meg, mint ami a mostani fiatal csapattal történik az Európa-bajnokságon.

A csapatmenedzser – egyben szövetségi alelnök – a DIGI Sport híradójának elmondta, szerinte miben rejlik a Szlovénia legyőzésével jelenleg elődöntőt érő helyen álló együttes ereje.

"Összetartó ez a csapat, és nagyon jó azt látni, hogy mindenki ki tudott teljesedni. Mindenki a határait feszegeti, és ez úgy történik, hogy még egy picivel többet szeretne magából megmutatni. De ez nem viszi el a fejüket, hanem fegyelmezett próbálkoznak, de többet szeretnének. Talán ez a kulcs” – nyilatkozott Nagy László.

A korábbi világválogatott klasszis úgy érzi, ez a mostani Eb olyannyira különleges, hogy ilyen élmények talán még őt sem érték játékosként. "Az alatt a húsz év alatt, amíg aktív játékos voltam, talán ilyen hangulattal nem is találkoztam. Most nem is azt mondom, hogy ilyen eredményt nem értünk el, mert annak még a közelébe sem vagyunk, de a mostani csapat tét nélkül, nyomás nélkül játszik.

A játékosok az Eb minden percét élvezik, és kérdezgetik tőlem, hogy úristen, mit csinálunk itt?

Ez egy jó visszajelzés a számomra is.”

Sokan a Gulyás István, Chema Rodriguez, Nagy László „edzői hármas” tökéletesen összehangolt szakmai munkájában látják a mostani sikeresség okait. "Alapvetően a játékosok vannak fenn a pályán, ők cselekednek, mi csak irányvonalat adunk nekik. A legfontosabb az volt, hogy hitet, önbizalmat, bizalmat árasszunk beléjük. De azt is mindenféleképpen meg kell említeni, hogy Tord Ellingsen, az erőnléti edzőnk nagyon precíz, jó munkát végez, és a játékosokon látszik, hogy napról napra majdhogynem jobb fizikai állapotban vannak.”

A jó fizikai állapotra, a tökéletes rehabilitációra a héten igencsak szükség lesz, hiszen a kedd esti svéd meccs vége és a másnapi portugál találkozó eleje között alig 18 óra lesz csak az újjászületésre. "A legfontosabb mindig a következő, jelen esetben a svéd mérkőzés, így arra készülünk. Vasárnap számunka a szlovén volt a legfontosabb, hétfőtől a svéd mérkőzés kell, hogy az legyen.

Nem kalkulálunk, nem számolgatunk, nem tartalékolgatunk – a svéd mérkőzésre szeretnénk maximálisan felkészülni.”

Elődöntőre, olimpiára egyáltalán nem gondolnak a csapattagok. "Teljesen felesleges. Nekünk ebben a valóságban kell lenni, amiben jelenleg lépkedünk, ahol tartunk, amiben vagyunk. Egymásra, magunkra támaszkodunk, és ennek jegyében vágunk neki a svéd mérkőzésnek.”