Infostart.hu
eur:
384.26
usd:
331.4
bux:
107362.16
2025. november 17. hétfő Gergő, Hortenzia
Nyitókép: Facebook

Itt az újabb szexvideóbotrány

A spanyol Malaga vezetőedzője a csapat mezében készített intim felvételeket, aztán valahogy felkerült a videó az internetre. Victor Sanchezt felfüggesztették állásából.

Kedden bukkantak fel a közösségi médiában olyan felvételek, amelyeken a másodosztály 26. helyén álló, egykor szebb napokat látott csapat szakvezetője, a 43 éves Victor Sanchez szerepel – a hírek szerint intim helyzetben. Például a csapat mezét viselve a nemi szervét mutatja a kamerának.

Nem sokkal később a klub hivatalos közlemény jelezte, az ügy kivizsgálásáig felfüggeszti állásából a trénert, akinek egyébként sem jósoltak már hosszú karriert Andalúziában, mert a várakozásoknál jóval gyengébben szerepel a csapata.

Sanchez ezek után szintén a Twitteren posztolt egy üzenetet, amely szerint bűncselekmény áldozata lett, illetéktelenek jogtalanul szerezték meg a személyes felvételeit, ezért a rendőrséghez fordult. Arra is figyelmeztetett az edző, hogy azok is bűncselekményt követek el a spanyol büntető törvénykönyv szabályai szerint, akik a hozzájárulása nélkül megosztják, továbbítják az illegális videókat.

A Malaga tulajdonosa, Abdullah Al Thani erre megfosztotta a Twitteren egy korábbi sejtelmes, versbe szedett posztját, amelyben azt írja, szeretné tudni, hogy ki az az ember, aki folyton hazudik, és nem akarja beismerni a hibáját. "Légy erős, és mondd ki, hibáztam" – írja a végén az elnök.

Címlapról ajánljuk
Marco Rossi korszakai a válogatott élén: mi romlott el 2023-ban?

Marco Rossi korszakai a válogatott élén: mi romlott el 2023-ban?

Marco Rossi 2018 nyarán érkezett a magyar szövetség felkérésére a kapitányi posztra, a vasárnapi volt a 82. mérkőzése a csapat élén. Azt, hogy egyben az utolsó is, azt talán csak ő és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke tudja. Az ellenben biztos, hogy a mostani korszakhatár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.11.17. hétfő, 18:00
Nemes Imre
országos főállatorvos, a Nébih elnöke
Megint nyomás alatt a tőzsdék, esnek az európai indexek

Megint nyomás alatt a tőzsdék, esnek az európai indexek

Múlt héten a mesterségesintelligencia-részvények értékeltségével kapcsolatos aggodalmak közepette kissé meginogtak a tőzsdék és hétfő reggel is inkább negatív volt a hangulat az ázsiai részvénypiacokon. Európában kis mozgásokkal indult a nap, a DAX minimálisan emelkedett, bár ez nem tartot sokáig, gyorsan lefordultak az irányadó indexek. A BUX pénteki záróértéke körül mozog, de van néhány papír, amelyben nagyobb elmozdulás látszik, az Alteo például gyorsjelentés után esik. A héten jelent az Nvidia, amit kiemelt figyelemmel követhetnek a techrészvények árazása miatt aggódó befektetők, magyar szempontból pedig az MNB döntése is fontos lesz. November 26-i ingyenes rendezvényünkön szó lesz arról is, hogy hol a részvények helye a portfóliónkban. Részletek és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×