Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Még az UEFA is segíthet a magyar válogatotton

Infostart
2019. november 20. 10:15
Pótselejtezőn vívhatja ki még a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra részvétel jogát a magyar labdarúgó-válogatott. Pénteken dől el, hogy melyik csapat ellen jön a mindenképpen idegenbeli folytatás, de addig még ez európai szövetség is a mieink segítségére siethet.

A Walesben elszenvedett 2–0-s vereséggel biztossá vált, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a selejtezőben nem szerzett kvótát a részben budapesti rendezésű 2020-as Európa-bajnokságra. Marad a vigaszág, a Nemzetek Ligája-pótselejtező, amelyben két győzelemmel még kvalifikálhatja magát négy válogatott is a kontinensviadalra.

A sorsolás péntek délben lesz az UEFA nyoni központjában, de egyelőre nagy a bizonytalanság, hogy melyik csapat ellen folytathatják a magyarok. Egyelőre csak az a biztos, hogy idegenben kell továbblépniük, ami az utóbbi időszak vendégszerepléseit nézve, nem kecsegtet sok jóval.

A Nemzetek Ligája mind a négy osztályában rendeznek egy négycsapatos minitornát, amely két elődöntőből és egy döntőből áll, és a győztes szerzi meg az Eb-részvételi jogot. A NL csoportköre alapján 16 csapat szerzett jogot a pótselejtezőre – csak érdekességként: a magyar válogatott nem –, de közülük nyolc az Eb-selejtezőből továbbjutott, így a helyükre előreléphet nyolc együttes, köztük a magyar. Az A ligában három, a C-ben egy hely üresedett meg, ezeket sorsolással döntik el pénteken, és az egyik pályázó Magyarország Bulgáriával, Izraellel és Romániával.

Az elődöntők párosítása automatikus, a Nemzetek Ligájában a legjobb helyezést elérő csapat fogadja a leggyengébbet, a második a harmadikat. Ebből lehet tudni, hogy a magyar válogatott nem lehet pályaválasztó az elődöntőben, mert csak Románia helyezése rosszabb nála, tehát mindenképpen olyan négyesbe kerül, ahol legalább két jobb eredménnyel érkező riválisa lesz.

Ha Magyarországot sorsolják a C liga egyetlen szabad helyére, akkor Skóciában játszik a válogatott az elődöntőben, és továbbjutás esetén a norvég-szerb párharc győztesével folytatja. Ha az A ligába kerül, akkor jöhet Izland, Bulgária és akár Izrael is a sorsolástól függően az elődöntőben, csak Románia nem.

Az elődöntő megnyerése után lenne remény a hazai folytatásra, a finálé helyszínét ugyanis már sorsolással döntik el. Az elődöntőket március 26-án, a döntőket március 31-én játsszák majd.