eur:
395.1
usd:
370.75
bux:
65116.7
2024. április 19. péntek Emma

Böde Dániel piros lapot kapott

Két hazai és két vendéggyőzelem született az OTP Bank Liga 17 órakor kezdődött mérkőzésein. A Kaposvár és a ZTE is először nyert pályaválasztóként.

A Kaposvár már az első félidőben is kézben tartotta a mérkőzést, ehhez azonban szükség volt a viszonylag hamar megszerzett vezető gólra is, amely egy szép fejes nyomán született. Diósgyőr sem az első 45 percben, sem a fordulás után nem találta az ellenszert a hazaiak játékára, ráadásul a Kaposvár egy némiképp szerencsés, de megérdemelt góllal megduplázta előnyét. Ezután viszonylag eseménytelenül pergett le a találkozóból hátralévő idő, amelynek során a DVTK semmilyen veszélyt nem jelentett a hazai kapura, és pont nélkül távozott a somogyiaktól. A vége: Kaposvár–Diósgyőr 2-0.

Az újonc Zalaegerszeg házigazdaként 3-1-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján. tolnaiak még soha nem győztek bajnoki meccsen a zalaiak otthonában. A ZTE ezt megelőzően legutóbb 2011 májusában nyert hazai pályán élvonalbeli bajnokit. Nem sokáig ismerkedtek, tapogatóztak a pályán a csapatok, hiszen Böde Dániel már a tizedik percben vezetést szerzett a vendégeknek. A korábbi válogatott középcsatár első gólját szerezte, amióta ismét a paksiakat erősíti. A tolnaiak színeiben legutóbb 2012 májusában volt eredményes. A hazaiak sokat tettek az egyenlítésért, ami Radó András jóvoltából a 26. percben sikerült is, majd Stieber Zoltán első NB I-es góljával a zalaiak vezettek a kiegyenlített első félidő után. Könyves Norbert a hatvanadik percben óriási helyzetet hagyott ki, a másik oldalon Nikola Mitrovic tíz perccel később nem hibázott, és eldöntötte a meccset a hazaiak javára. A paksiak ráadásul csakhamar megfogyatkoztak, mert a Kocsis Gergő elleni szabálytalanság miatt Böde Dánielt azonnali piros lappal kiállították. A ZTE sokkal többet tett a győzelemért, főleg a második félidőben, így teljesen megérdemelten jutott a három ponthoz.

A Puskás Akadémia Gyurcsó Ádám duplájával 2-1-re legyőzte a házigazda Debreceni VSC-t. A vendégek már a találkozó első percében megszerezhették volna a vezetést, Vanecek előtt adódott óriási lehetőség, de ekkor Pávkovics a gólvonalról még menteni tudott. A tetszetősen játszó felcsútiak aztán egy szép kontratámadás végén a tizedik percben előnyhöz jutottak, és a folytatásban is aktívabbak voltak. A félidő végén a debreceni Haris "gólpasszt" adott Gyurcsónak, aki élt is a lehetőséggel, és megszerezte második találatát is. A második játékrészben a vendégek elsősorban az eredmény tartására törekedtek, a hazaiak pedig csak ritkán tudták átjátszani a rivális védelmét. A mérkőzés hajrájában ugyan "szinte a semmiből" szépített a Loki, újabb gólt azonban már nem tudott szerezni.

A hetedik forduló előtt utolsó előtti Budapest Honvéd 2-1-re győzött a második helyen álló Mezőkövesd vendégeként. A fővárosi együttes a második sikerét aratta a szezonban és a tizedik helyre lépett fel, míg a mezőkövesdiek idénybeli második vereségük ellenére maradtak a második pozícióban. Az első fél órában többnyire mezőnyjáték folyt a pályán, a nézőknek kevés izgalomban volt részük, majd a félidő hajrájára kanyarodva a vendégek szereztek vezetést egy megpattanó lövéssel. A szünetig a Honvéd maradt lendületben, több helyzetet is kidolgozott, ám nem talált újra kapuba.Ami nem sikerült a félidő előtt, szinte rögtön összejött a budapesti együttesnek a fordulást követően, egy szép támadás végén ugyanis Ben-Hatira növelte kettőre csapata előnyét. A folytatásban magabiztosan futballoztak a vendégek, a Mezőkövesd meddő mezőnyfölényben volt ugyan, de nem jutott el helyzetekig. A hajrá mégis izgalmasan alakult, mivel a hazaiak közel negyedórával a vége előtt egy gólra felzárkóztak, újabb gólt azonban már nem tudtak szerezni, így sorozatban második hazai bajnokijukat veszítették el.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×