Nyitókép: pixabay

Vádemelés a kézilabdás bundaügyben

Infostart
2019. szeptember 5. 10:03
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség két külön vádiratban minősített vesztegetés és vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat nyolc személlyel – köztük négy kézilabda játékvezetővel – szemben.

A vádiratok lényege szerint a 2016-2017. évben több olyan korrupciós eset történt, amikor kézilabda játékvezetőknek pénzt ígértek arra az esetre, ha egyes első- és második ligás, továbbá a Ligakupában zajló kézilabda mérkőzéseket a pártatlanság szabályait megsértve vezetnek le.

Két játékvezető páros – 150 és 500 ezer forint közötti összegért – összesen öt mérkőzés eredményét befolyásolta, illetve kísérelte meg befolyásolni.

Rajtuk kívül a két ügyben vádlott még két edző, egy sportegyesületi elnök, illetve egy szakágon kívüli személy. A vádnak tárgya olyan cselekmény is, amelynél más, nem korrumpálható játékvezetőknek ajánlottak fel 100 ezer forintot egy mérkőzése előtt azzal, hogy abból „menjenek el vacsorázni”, valamint, hogy ,,egyenes legyen a pálya”. Ezt az ajánlatot a játékvezetők visszautasították és jelentették az esetet a Játékvezetői Bizottság vezetőinek. A mérkőzések egy részében a vesztegetéssel célzott, kedvező eredmények az érintett csapatok közötti erőkülönbség miatt a játékvezetők befolyásolási kísérlete ellenére elmaradtak, így későbbi pénzátadásokra nem került sor, míg más esetekben a megbeszélt összegek, vagy azok egy részének átadása is megtörtént. Volt, hogy a pénzt a kézilabda szövetség korábbi székhelyének parkolójában adták át.

A büntetőeljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése és felderítése alapján indult, mivel a játékvezetők egyike, egy 52 éves férfi az elkövetéskor rendőrként dolgozott, és a játékvezetést szabadidejében végezte.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetések és azok elfogadása miatt nyújtott be két – egy esetben az alábbiak szerint egyezség jóváhagyására irányuló – vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. A büntetési indítvány a játékvezetőkkel szemben letöltendő szabadságvesztés.

A nyomozó ügyészek az egyik edzővel és az egyesületi elnökkel – a büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint – egyezséget kötöttek, a két terhelt ezt követően önmagukra és a játékvezetőkre is terhelő vallomást tett. Velük szemben emiatt külön vádirat került benyújtásra, melynek célja, hogy a bíróság a köztük és az ügyészség között létrejött 1 év 6 hónap 5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és egyéb járulékos kötelezettségekre vonatkozó egyességet hagyja jóvá, és a két vádlottat eszerint marasztalja.