Nyitókép: MTI/EPA/Toms Kalnins

A Ferencváros 4-2-es győzelemmel jutott fel az Európa-liga főtáblájára

Infostart
2019. augusztus 29. 19:44
Soha nem volt még ilyen: két egymást követő évben is van magyar csapat az Európa--liga főtábláján. A Ferencváros, a MOL Vidi FC nyomába lépett, 4-2-re megverte a Suduvát, s várhatja a holnapi sorsolást.

Nincs meglepetés a Ferencváros összeállításában, Boli a középcsatár, talán annyi az újdonság, hogy a hetek óta rossz formában lévő Skvarkát Varga Roland váltja.

A Fradi az első számú szerelésében, zöld-fehérben játszik ,a litvánok maradtak a tiszta fehérnél. Közel telt ház próbálja meg a győzelembe hajszolni a magyar bajnokot.

Heister a 4. percben sárga lapot kapott, Verbickas felrúgásáért.

A 10. percben Dvali a kapu tetejére fejelte a labdát, de már lesről.

Haratin és még legalább két másik ferencvárosi játékos hibázott, Verbickas kihasználta a helyzetet, 0-1. Egyelőre a litvánok állnak továbbjutásra, de a képlet annyiban nem változot, hogy ha nyer a Fradi, továbbjut. csak most már ahhoz két gól kell. Hosszabbítás nem lesz.

A 19. percben Varga gólhelyzetbe került, de lesen állt. Egyébként túlközel került a kapushoz, nem tudta ellőni mellette vagy fölötte a labdát.

Eltelt a mérkőzés negyede, vezet a litván csapat. A Ferencváros eddig még nem jutot kidolgozott helyzetig, továbbra is nagyon ötletszegény a csatárjátéka.

Varga Roland 35 méterről lőtt, nem jelentett gondot Kardumnak, a litván kapusnak.

A 32. percben Boli előkészítése után Lovrencsics Gergő kapura lőtt, nem volt gólveszély.

Sigér Dávid könyöklésért sárga lapot kapott.

A Ferencváros-tábor az immár szokásossá vált minősítéssel hozta a játékosok tudomására a véleményét.

A 36. percben egy kiugratás után a kapus szabálytalankodott Bolival, a bíró, okkal büntetőt ítélt. Varga Roland magabiztosan berúgta, 1-1.

Két percel később Tokmac előkészítése után Varga lövőhelyzetbe került, de túl könnyedén emelt.

A 46. percben Zubkov kapott labdát a jobb oldalon, beadását a védőjét megelőző Franck Boli az ötös jobb sarkáról a hosszú sarok felé pörgette, a labda a kapufáról vágódott a hálóba. 2-1! Először áll a párharcban továbbjutásra a Fradi.

Előnnyel ment a Fradi a félidőre.

Jól kezdtek a vendégek a második félidőben, Dibusz Dénesnek akadt dolga, szépen védett.

A 64. percben Topcagic megelőzte Blazicot, s közelről a kapuba pörgette a labdát, megint a litvánok állnak továbbjutásra, 2-2.

Tokmac nagyszerű lövéssel válaszolt, 3-2. Ismét a Fradinál az előny, de még van fél félidőnyi. Borzalmas közhely, de jó lenne egyszer két góllal elhúzni.

Varga Roland helyén a brazil Isael, a Ferencváros legdrágább játékosa.

Sigér helyett Ihnatenko a pályán.

Tokmac kilépett, a védőjétől szorongatva a kapusba lőtt, a kipattanó labdát Zubkov ziccerben túl könnyedén fejelte a világba.

Még bő tizenöt perc, a hosszabbítással együtt majdnem húsz.

Boli már csak a kapussal állt szemben, de lábon lőtte a kapust.

A jól játszó, de az erejével elkészülő Bolit Szihnyevics váltotta az utolsó bő tíz percre.

A 92. percben Szihnyevics a védőjétől szorongatva a kapu fölé lőtt, helyzet volt. De már csak két perc van.

A 95. percben Zublov kiharcolt egy büntetőt (nem volt az…), de valójában már semmiről sem döntőtt. Szihnyevics rúgta a 96. percben, a kapuba, Továbbjutott a Ferencváros!