eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Magyar Kajak-Kenu Szövetség / Facebook

Kozák kizárt kajakja: a kapitány is megszólalt

Kizárták az 500 méteren címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta kajakpárost a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A magyar szövetségi kapitány nyilatkozott a kínos esetről.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány nyilatkozatát a legnagyobb közösségi oldalon hozták nyilvánosságra.

A rossz hír hideg zuhanyként érte a szövetséget - mondta a kapitány. Hozzátette:

az edző, Somogyi Béla a verseny előtti nap és a verseny napján is ellenőrizte a hajó súlyát, ami 18,5 kilogramm volt. A verseny után mindkét mérleg 17,20 kilogrammot mutatott.

Nem tudjuk, az okát, hogy mi történhetett - mondta a kapitány, egyelőre nem találnak magyarázatot a történtekre.

80 dekát nem lehet elnézni - hangsúlyozta.

Véleménye szerint a bíróknak teljes mértékben igaza volt és a szabályoknak megfelelően döntöttek.

Hüttner elmondta azt is, tárgyaltak arról, hogy Kozák Danutáék valahogy mégis indulhassanak a hazai rendezésű világbajnokságon, azonban erre nem volt valós lehetőség, mondván, bármilyen lépéssel a bírók szerepe válna kérdésessé és a szabályok betartása egyértelműen a legfontosabb a versenyen.

A kapitány arról is beszélt, biztos benne, hogy Lucz Dóra meg fogja szerezni a hatodik kvótát.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×