Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

A szegedi kajak-kenu-vb csak egy dolog, fél szemünk már Tokión

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. augusztus 21. 14:25
Megkezdődött a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu-vb, a döntők péntektől vasárnapig lesznek. Boros Gergely, a magyar sportági szövetség szakmai igazgatója az InfoRádióban azt mondta, Tokióban különleges kihívásokra is számítani kell majd.

Boros Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója friss tapasztalatokkal érkezett haza a jövő évi tokiói olimpia helyszínéről, ahol az ifjúsági evezős világbajnokságon tartott terepszemlét. Tapasztalatairól úgy számolt be, hogy

"egyértelműen látszik, hogy a széles csatornában kijelölt pályán uralkodó szél jobbról fúj és kicsit hátszél, eléggé stabil; szélerőműveket is telepítettek a közelbe, valószínűleg nem véletlenül.

Erre mindenképpen fel kell készülni, főleg a kenusoknak" - mutatott rá a sportvezető, aki szerint így szó sem lesz olyanról, hogy pályaelőny. A szakember szerint a japánoktól megszokott szervezéshez híven minden rendben van: megnézték a pályán kívül a szállásokat, étkezési lehetőségeket és még egy kórházat is.

Kihívás lesz az időjárás

Az olimpia előtt egy héttel már kint lesz a csapat. Boros Gergely szerint ez az akklimatizáció miatt is szükséges, hisz meleg lesz és magas páratartalom.

"Most 35 fok volt, ez párosult egy 90 és 100 százalék közötti páratartalommal – harapni lehet a levegőt"

- fordította a számok nyelvére. A japán versenyszervezők odafigyeltek az evezősökre, futamok után mindenkihez gyorsan odamentek motorcsónakokkal, hogy jól vannak-e, és aki kért, rögtön kapott vizet is. Ezt itthon nehéz modellezni, kihívás lesz a sportolóknak.

Szeptemberben egyébként a magyar felnőttválogatott is Tokióba utazik majd tesztelni, úgyhogy mindenki a saját bőrén is megtapasztalhatja az extrém körülményeket - aki még a tavaly őszi látogatás alkalmával ezt nem tette meg az egészségügyi és mérőstáb társaságában.

Boros Gergely látogatásának időzítését az indokolta, hogy pontosan egy évvel volt a kajak-kenus versenyek előtt, a legtöbb információt tehát így lehetett beszerezni az olimpián várható "égi", időjárási körülményekről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kajak-kenu - ez várható Japánban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást