eur:
393.66
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay.com

Végre a Fradi is lejátszotta első bajnokiját, hengerelt a Fehérvár

Teljes kört játszottak szombaton a magyar labdarúgó NB I-ben.

Ferencvárosi TC-Kaposvári Rákóczi FC 1-0 (1-0)

Szerhij Rebrov vezetőedző a Bajnokok Ligája-búcsút követően - és a litván FK Suduva elleni Európa-liga-párharc előtt - alaposan átszervezte kezdőjét, amelyben csupán hírmondók maradtak az alapcsapatból.

A közepes iramú első félidőben már a hetedik percben vezetést szerzett a házigazda, amely a kaposváriak szervezett védekezése ellenére végig irányította a játékot és sorra alakította ki a gólhelyzeteket. Elsősorban Varga volt elemében, de a vendégek kapusa, Pogacsics a mezőny legjobbjaként több alkalommal bravúrosan védett. A Rákóczi eközben semmilyen veszélyt nem jelentett Gróf kapujára, a szórványos kaposvári akciók a hazai tizenhatosig sem jutottak el.

A szünet után tíz percig bátrabb játékkal nyílt csatára késztette a hazaiakat a Kaposvár, amely már lehetőségig is eljutott, utána azonban ismét a Ferencváros kezdeményezett, és csupán a hiba nélkül védő Pogacsicson múlt, hogy a lefújásig nem változott az eredmény.

Az FTC pályaválasztóként immár 38 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban, és sorozatban 12. NB I-es meccsét nyerte meg otthon. Az újonc kaposváriak ellenben a harmadik meccsüket is elveszítették a szezonban.

Újpest FC-Paksi FC 1-1 (0-0)

Az Újpest legutóbb 2-1-re nyert Diósgyőrben, ezzel megszakította április eleje óta tartó, hétmeccses nyeretlenségi sorozatát. A szintén hárompontos Paks ellen szólt, hogy utóbbi húsz idegenbeli meccséből csak kettőt tudott megnyerni.

A szombati mérkőzés első negyedórájában a fővárosiak irányították a játékot, a tolnai gárda alig jutott át a felezővonalon, ám a félidő hátralévő részében már vendéghelyzeteket is láthatott a közönség.

A térfélcsere után rákapcsolt az Újpest, több veszélyes helyzetet is kialakított, ám a vezetést a Paks szerezte meg az egy perccel korábban beállt Könyves Norbert révén. A hazaiak nem sokkal később Bojan Sankovic fejesével egyenlítettek, és ezt követően is akadtak lehetőségeik, de az eredmény már nem változott.

Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 1-0

A mérkőzés elején kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, a felcsúti Knezevic a kapufát találta el, majd nem sokkal később a Mezőkövesd előtt is adódott nagy gólhelyzet. Az első negyedóra aktívabb időszaka után valamelyest óvatosabbá vált mindkét csapat, így a szünetig nem született gól.

A folytatásban viszont az előző fordulóban is eredményes Cseri bombagólt lőtt a jobb felső sarokba. Lendületben maradt a Mezőkövesd, azonban nem sikerült növelnie az előnyét. Az utolsó félórában már inkább az eredmény tartására törekedett Kuttor Attila csapata, amely meg is őrizte minimális előnyét a lefújásig, mivel a vendégek nem tudtak újítani, és jószerivel helyzetig sem jutottak a második félidőben.

Debreceni VSC-ZTE FC 3-2

Kisebb közjáték előzte meg a mérkőzést: a játékvezető a fülbevalót viselő Barczi Dávidot nem engedte pályára lépni, így az újonc tíz emberrel kezdte a találkozót. A helyére beálló Babati már azután szállt be a mérkőzésbe, amikor a Debrecenmegszerezte a vezetést. A Zalaegerszeg bő negyedóra után egyenlített, ám nem sokáig örülhettek a vendégek, a DVSC ugyanis még az első félórában újra előnybe került.

A második félidőben mindkét csapat sok hibával játszott. A játékrész közepén a ZTE ismét egyenlíteni tudott, ám két perccel később megint a Debrecennél volt az előny. A 81. percben megint közel került a pontszerzéshez az újonc, Mitrovic büntetőjét azonban Nagy Sándor kivédte. A Zalaegerszeg előtt még az utolsó percekben is adódott egy hatalmas helyzet, ám a debreceni kapus ismét hárított.

A Kisvárda 3-1-re győzött a Budapest Honvéd ellen (a kispesti mérleg: három meccs, három vereség). A Mol Fehérvár FC házigazdaként 5-1-re legyőzte a Diósgyőrt emberelőnyben, 0-1-ről felállva.

A bajnokság állása

1. Mol Fehérvár FC 9 pont
2. Mezőkövesd 9
3. Debreceni VSC 6
4. Kisvárda 6
5. Paks 4
6. Újpest 4
7. Ferencvárosi TC 3
8. Puskás Akadémia 3
9. Diósgyőri VTK 3
10. Zalaegerszeg 0
11. Kaposvár 0
12. Honvéd FC 0

Góllövőlista (több gólosok)

4 gólos: Futács M. (Mol Fehérvár FC), Hodzic A. (Mol Fehérvár FC)
3 gólos: Grozav G. (Kisvárda)
2 gólos: Ádám M. (Kaposvár), Cseri T. (Mezőkövesd), Garba H. (Debreceni VSC), Hahn J. (Paks), Henty E. (Puskás Akadémia), N'Gog D. (Honvéd FC), Tajti M. (Diósgyőri VTK)

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×