eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nagy László a Magyarország - Szlovénia kézilabda világbajnoki selejtező első mérkőzésén a szlovéniai Koperban 2018. június 9-én. A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-24-re legyőzte Szlovénia csapatát.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Nagy László nem tud leállni, edzésben maradt

Bár aktív kézilabdázóként bő két hónapja játszotta utolsó tétmeccsét, azóta is rendszeresen mozog Nagy László. A magyar szövetség alelnöke, a Veszprém sportigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, sokszor önmaga szórakoztatására is edz.

A mérkőzések, az öltözői hangulat, a szervezett edzések nem hiányoznak Nagy Lászlónak, aki a nyár elején akasztotta szögre a fejpántot. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, maga a sport és a mozgás viszont "természetesen hiányzik".

"Gyakorlatilag ahogy véget ért a pályafutásom az utolsó tétmérkőzéssel, pár nap szünet után magamtól elkezdtem szaladgálni, heti két-három alkalommal 10-15 kilométereket szaladgálok, illetve a konditermi mozgást sem vetem meg"

- árulta el Nagy László, aki most már a Magyar Kézilabda Szövetség alelnökeként, illetve a Veszprém férfi kézilabdacsapatának sportigazgatójaként húzza a magyar kézilabdázás szekerét.

A mostani, sokat mozgós időszakára átmeneti időszakként tekint, de továbbra sem tud meglenni mozgás nélkül, erre egyébként a kutyáinak is szüksége van, de ennek egyedüli oka, hogy

élvezi, szórakozásból edz.

Arról, hogy a kisebb sérülései mennyire jöttek helyre a passzívabb életmóddal, azt mondta, a Bajnokok Ligája négyes döntője elődöntőjében szerzett vállsérülését továbbra is érzi, ezért a konditeremben is óvatosan bánik a váll és a mellkas erősítésével, egyébként viszont rendben van, "a meccseken összeszedett ütések, zúzódások ma már háttérbe szorultak".

A munkájával kapcsolatban elmondta, már most a következő (2020-2024) olimpiai ciklusra készül a magyar férfi kézilabda-válogatott. A korábbi világklasszis ennek ellenére vallja, hogy nincs feladott torna. Vezetőedzői szerepre nem készül, de képezte magát ezen a területen is. Szerinte van még esély arra, hogy a férfiválogatott kijusson Tokióba, de ennek egyetlenegy százalék esélye van, Európa-bajnoknak kellene hozzá lenni.

A teljes pénteki Aréna-adást alább megtekintheti, meghallgathatja!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×