Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A máltai edző szerint csak tökéletes játékkal ejthetik ki a Fradit

Infostart / Dénes Tamás
2019. július 30. 16:03
Ma este nyolc órakor kezd a Ferencváros a máltai Valletta FC ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének második mérkőzésén. Az első találkozót 3-1-re megnyerték a zöld-fehérek.

Szergej Rebrov, a magyar bajnok vezetőedzője a legtöbb szurkoló véleményét is megfogalmazta, amikor azt mondta, hogy az első meccsen a 3-0-nak jobban örült volna, de így is nyugodtak. Nincs is miért izgulni, a Ferencvárosnak a saját játékát kell játszania, ami azt jelenti, hogy

szinte biztosan nem védekezésre fog berendezkedni, továbbra is nagy favoritja a továbbjutásnak.

Máltai csapat korábban még nem ért el magyar ellen olyan eredményt a nemzetközi porondon, ami a Ferencváros kiesését jelentené.

A Fradi a legjobb összeállításában léphet pályára, nincs eltiltottja. A brazil Isael nem tartott a csapattal Máltára, de ő az előző három meccsen, a Ludogorec és a Valletta ellen sem játszott. Változás lehet az első mérkőzéshez képest, hogy a balhátvéd Heister visszakerül a balhátvéd helyére.

Darren Abdilla, a máltaiak edzője azt mondta hétfőn a Times of Maltának, hogy bár a Ferencváros megnyerte az első mérkőzést, de még mindig megvan az esélye a Vallettának a továbbjutásra. „Egy kicsivel nagyobb odafigyeléssel mindhárom gólt elkerülhettük volna – mondta a máltai edző. – De az is igaz, hogy egy kiváló csapattal játszottunk, amely képes megbüntetni a legkisebb hibákat is.”

Abdilla arról is beszélt, hogy

„mentális blokk” alatt játszottak játékosai a Groupama Arénában,

vélhetően arra gondolt, hogy játékosai többsége még soha nem játszott ekkora és ilyen fanatikus közönség előtt, de a kevés kivételnek is ritkán volt ilyenben része. Hiúságukra is igyekezett apellálni, amikor azt mondta nekik, hogy bár sokszor megmutatták a máltai bajnokságban, hogy jók, most itt az alkalom arra, hogy ezt a nemzetközi porondon is igazolják.

Abdilla nem titkolta, gondjai vannak az összeállítást tekintve. Két eltiltottja van, Steve Borg, a csapatkapitány, valamint a harmadik sárga lapja miatt pihenni kényszerülő Nicholas Pulis. Hárman sérültek, Jonathan Caruana, Santiago Malano és Bojan Kaljevic. Az első mérkőzésen megsérülő Henry Bonello kapus és a brazil Douglas Packer már edzett az elmúlt napokban, vélhetően játszani fognak. Az edző azt ígérte, hogy agresszívebben játszanak majd, mint Budapesten. „Tökéletes meccset kell játszanunk ahhoz, hogy megőrizzük európai álmainkat.”

A Valletta FC–Ferencváros mérkőzés, amelyet a Duna TV élőben közvetít, 20 órakor kezdődik a háromezres Centenary Stadiumban.