Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kétgólos előnyt szerzett a Ferencváros a BL-visszavágóra

Infostart
2019. július 24. 19:45
A Ferencváros 3-1-es győzelemmel teljesítette a BL-selejtezőjét a Valletta ellen. Kétgólos előnnyel mehet a keddi, máltai visszavágóra.

Amennyiben a magyar bajnok a papírformának megfelelően továbbjut, akkor a következő körben valószínűleg a horvát Dinamo Zagrebbel találkozik, amely kedden 2-0-ra nyert a georgiai Saburtalo vendégeként. (Az élő tudósítást kicsit lejjebb görgetve visszaolvashatják.)

Egyáltalán nem kezdett megilletődötten a máltai csapat, az első lövést is Dibusznak kellett hárítania, de az idő múlásával az esélyesebbnek tartott Ferencváros átvette a játék irányítását. Ennek eredményeként, ha szerencsés körülmények között is, de vezetést szerzett a zöld-fehér együttes, mert Dvali csúsztatása a mögötte helyezkedő kapus fejéről vágódott a hálóba. A bekapott gól nem roppantotta meg a riválist, de erejéből már nem igazán futotta ellentámadásokra az egyre nagyobb önbizalommal futballozó Ferencváros ellen, amely ráadásul Lanzafame 11-esével megduplázta előnyét a szünetig.

A második félidőt nagy lendülettel kezdte a magyar bajnok, amely nagy nyomás alatt tartotta az ellenfelet és számolatlanul dolgozta ki a helyzeteket. Ebben a periódusban szinte teljesen beszorultak a szigetországiak, akik a félpályán is csak elvétve jutattak át. Csak idő kérdése volt, mikor talál be ismét a Ferencváros, ez végül Lanzafaménak sikerült. A magyar csapat a biztos előny birtokában is rendületlenül támadott, de ez megbosszulta magát, mivel a hajrában egy gyors ellenakcióból szépített a rivális, így a zöld-fehérek kétgólos előnnyel várhatják a máltai visszavágót, de a mérkőzés alapján akár nagyobb különbség is kialakulhatott volna, még ha a hosszabbításban Dibusznak egy ízben nagy bravúrt is be kellett mutatnia.

Élő tudósításunk

Heister helyett Civic, Priskin helyett Lanzafame kezd a Ferencvárosban, ezek a fontos változások a Ludogorec elleni mérkőzéshez képest. Az eltiltásán túllévő Szignyevics és Isael a cserepadra került.

Az első tíz percben előbb a máltaiak támadtak többet, majd magához tért a Ferencváros. Tokmac Nguen alig maradt le egy belőtt labdáról, az volt az első periódus első helyzete.

A 20. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros. Skvarka szögletét Dvali a kapu felé csúsztatta, s a labda a rosszul kimozduló kapus, Bonello fejéről csúszott a hálóba. Ferencváros–Valletta FC 1-0

Lanzafame kibirkózott magának egy helyzetet a jobb oldalon, de lehetetlen szögbe volt, lövését védte a kapus.

A 31. percben Lovrencsics kitűnő beadása után Lanzafame tíz centivel maradt le a labdáról.

A 35. percben pullis lerántotta a tizenhatoson belül, egy beívelt szabadrúgásért harcolna Lanzafamét. A játékvezető büntetőt adott. Az olasz lőtte, nagyon higgadtan, magabiztosan, a bal alsó sarokba. Ferencváros–Valletta FC 2-0

Szünet, kétgólos előnyben a Fradi.

Mezőnyfölényben játszott a Fradi a játékrész első tíz percében is, majd az 59. percben jött a harmadik gól: láűtványos akció végén Lovrencsics Zubkovot, az ukrán pedig Lanzafamét játszotta meg. A kétszeres magyar gólkirály finoman átemelte a labdát a kapuson. Ferencváros–Valletta FC 3-0

Támadásban maradt a Fradi, előbb Zubkov lőtt lesgólt, majd Skvarka hagyott ki helyzetet.

Kettős csere a Ferencvárosban. Tokmac és Lanzafame lement, Böle és Szignyevics beállt.

A 71. percben Böle jó helyzetet dolgozott ki Skvarkának, de a légiós nem talált a kapuba.

Utolsó negyedére csendes lett a mérkőzés, a Ferencváros óvatos, a Vallettának pedig nem futja többre.

Skvarka lement, Sigér Dávid kap bő tíz percet.

A 85. percben Yuri Messiah góljával szépített a Valletta. Nem hiányzott. Ferencváros–Valletta FC 3-1