Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

Szatmári András: szétestem a végére

Infostart
2019. július 18. 21:39
Szatmári András szerezte az első magyar érmet a budapesti vívó-világbajnokságon. A kardozó második lett, úgy érzi, elfogyott az ereje a finálé végére.

„Félig-meddig tudok örülni az ezüstéremnek, talán holnapra már jobb érzés lesz” – mondta az elveszített világbajnoki döntő után Szatmári András.

A 26 éves kardozó 7-2, majd 8-4-re is vezetett a dél-koreai Oh Sang Uk ellen, ám végül 15-12-re kikapott.

„Belekényelmesedtem az asszóba. Rossz előkészítéseket választottam, nem tudtam kijönni a körforgásból amibe belekerültem. Nem tudtam kijönni elég korán hullámvölgyből. Az időt kellett volna húzni, vagy valahogy megtörni az ellenfél lendületét.”

A későbbi ezüstérmes Szatmári András (j) és a későbbi győztes dél-koreai Oh Szang Uk a vívó-világbajnokság férfi kard versenyének döntőjében a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 18-án. MTI/Czagány Balázs

Szatmári elmondta, hogy dühös volt a finálé végén, mert nyerhetőnek tartotta az asszót, és a szünetben még érzett is erőt magában, de ezt aztán elfogyott.

„Szétestem fejben és fizikálisan is”

– tette hozzá, jelezve, hogy sokat kivettek belőle a nap folyamán vívott szoros csaták.

Két éve úgy lett világbajnok, hogy ő fordított négytusos hátrányból, most viszont a másik oldalt élhette át.

„Kicsit rosszabb érzés amiatt, hogy nem tudtam aranyat nyerni a fantasztikus közönség előtt. Mindent megtettek, jólesett, ahogy buzdítottak és a nevemet skandálták.”

A kardozó kiemelte, hogy nem lesz csalódott, ha két éremmel zárja a vb-t. A másodikat vasárnap, a csapatversenyben szerezheti meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szatmári András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gárdos Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást