Végső búcsút vettek Braskó Pétertől

Infostart
2019. július 10. 19:05
Végső nyugalomra helyezték Braskó Péter judo mesteredzőt a Felsőhámori Köztemetőben. Az ötdanos nagymester búcsúztatásán csaknem száz volt versenyző, edző, sportvezető és tanítvány jelent meg.

Braskó Péter, akit a magyar judosport kiemelkedő alakjaként a Magyar Judo Szövetség és a Miskolci Vasutas Sport Club is saját halottjának tekint, egyedüli edzőként kezdte iskolaépítő munkáját Miskolcon. Az MVSC judoszakosztálya 1970-ben alakult, 1975-ben már ifjúsági Eb-n és rangos nemzetközi versenyeken indultak az alapító tanítványai. Az MVSC-ben, amely szinte ontotta a sikeres utánpótlás-válogatott versenyzőket, Braskó Péter edzőként, szakosztályvezetőként, majd a rendszerváltás időszakától az egész egyesület elnökeként is dolgozott.

Braskó Péter

Az ötdanos nagymester legkiemelkedőbb tanítványai között volt Hajtós Bertalan Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes, aki részt vett a szertartáson, míg Fürjész István Európa-bajnok búcsúzott egykori legendás mesterétől.

Braskó Péter a női cselgáncs fejlesztésében is fontos szerepet töltött be, és az egyesületénél végzett munkája mellett a magyar nemzeti válogatottat is segítette. A magyar cselgáncssport történetében eddig 17-en érdemelték ki a mesteredzői fokozatot. Braskó Péter 1987-ben, hetedikként kapta meg az elismerést. A sikeres miskolci évtizedek után Bogácson is foglalkozott hátrányos helyzetű fiatalok nevelésével, ott is hunyt el életének 80. évében.

Fürjész István búcsúzott Braskó Pétertől