Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Megelőzte, most mégis a Vidi nyomába szegődne a Fradi

Infostart / Dénes Tamás
2019. július 10. 18:52
Megkezdődik itthon is a 2019-2020-as futballszezon: a Ferencváros este nyolckor a bolgár PFC Ludogorec csapatát fogadja a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros edzője szerint nem kell tartani az ilyen mérkőzésektől a csapatának, arra kell inkább figyelni, hogy a saját játékukat játsszák. Hozzátette, az előkészületi mérkőzések jó eredményeibe belejátszott az is, hogy nagy a vetélkedés a csapatba kerülésért.

Bizonyára igaza van, a tények feltétlenül mellette szólnak. Valóban van konkurenciaharc a csapatba kerülésért, s valóban kitűnően sikerültek – az eredmények szempontjából is – a felkészülési meccsek. Mi több: sokkal jobban, mint az előző években. A Ferencváros egyetlen kivétellel megnyerte a mérkőzéseit, legyőzött román, bolgár és cseh első osztályú csapatot is.

Ugyanakkor a Ferencváros az elmúlt szűk másfél évtizedben egyszer sem jutott túl olyan szintű csapaton, mint a Ludogorec, amely 2013 óta, egyetlen szezon kivételével, mindig eljutott a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga főtáblájára.

Szerhij Rebrovnak csapatot kellett építenie néhány hét alatt. Hat új játékost igazolt vagy vett kölcsön a klub a nyáron, illetve visszatért két kölcsönadott, Priskin Tamás és Rui Pedro.

Ugyanakkor Davide Lanzafame játékára, az olasz csatár sérülése miatt, nagyon kicsi az esély, s biztosan nem léphet pályára az első mérkőzésen a két eltiltott, a fehérorosz Szihnyevics és a brazil Isael sem.

Rebrov a mai mérkőzésre az alábbi játékosok közül válogathat:

Dibusz Dénes, Gróf Dávid, Miha Blazic, Botka Endre, Eldar Civic, Rui Pedro, Csonka András, Lasha Dvali, Abraham Frimpong, Marcel Heister, Danylo Ihnatenko, Ihor Haratin, Davide Lanzafame, Lovrencsics Gergő, Tokmac Nguen, Priskin Tamás, Sigér Dávid, Michal Skvarka, Varga Roland, Oleksandr Zubkov.

A bolgár bajnok tavaly az idén csak az Európa-ligában próbálkozó Vidi ellen is játszott a Bajnokok Ligájában, a székesfehérváriak ellen nem tudott gólt szerezni. Egy hete megnyerte a Lokomotiv Plovdiv ellen az ottani Szuperkupa-döntőt, akkor a januárban szerződtetett Plamen Iliev kapus előtt mindössze két bolgár játékos kezdett. Akadnak ellenben afrikai (például kongói, bissau-guineai, szenegáli), lengyel, izraeli, brazil és főleg román játékosai, utóbbiak közül hárman is pályára léptek. A csatár Claudiu Keserű a mostani román válogatott leggólerősebb játékosa, egyben a legutóbbi három bolgár bajnokság kiemelkedően leggólerősebb futballistája, 2017-ben és 2018-ban gólkirály lett, idén tavasszal „csak” második.

Az MTI idézte a Ludogorecet idén január óta újra irányító Sztojcso Sztoevet, aki összehasonlította a Ludogorecet tavaly elbúcsúztató Vidit a Ferencvárossal. A razgradi születésű, a zöld-fehérekkel eddig két bajnoki címet nyerő edző szerint az inkább védekező felfogású fehérváriakkal szemben a Ferencváros elsősorban labdabirtoklásra törekszik, s mivel saját csapatára is ez jellemző, ezért szerinte a nézők számára élvezetes lehet a ma este nyolc órakor kezdődő mérkőzés.