eur:
394.07
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Herczeg András: nagy hibát követnénk el, ha könnyű mérkőzésre számítanánk

Az albán Kukësi játékosai labdabiztosak, jól cseleznek, és az egy az egy elleni párharcokban is eredményesek - mondta a DVSC labdarúgócsapatának vezetőedzője a csütörtöki Európa-liga selejtező kapcsán.

Nagy hibát követnénk el, ha könnyű mérkőzésre számítanánk a Kukësi ellen - vélekedett a DVSC labdarúgócsapatának vezetőedzője a csütörtöki Európa-liga selejtezőt megelőző szerdai sajtótájékoztatón. Herczeg András elmondta: a szakmai stáb az albán együttes öt mérkőzésének felvételét látta, és ezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Kukësi jó csapat.

"Játékosai labdabiztosak, jól cseleznek, és az egy az egy elleni párharcokban is eredményesek" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az ellenfélnél jelentős változások történtek az elmúlt hetekben. Az albán csapattól három játékos távozott, köztük a házi gólkirály mozambiki Reginaldo, miközben négy új labdarúgó csatlakozott a kerethez.

"Elképzelhető, hogy az új igazolások miatt az eddig alkalmazott 4-4-2-es felálláson változtat az ellenfelünk, de mi elsősorban a saját játékunkat szeretnénk játszani, dominálni akarunk"

- emelte ki Herczeg András.

A csapat felkészülését illetően a tréner közölte: teljes kerettel csak az utóbbi három hétben tudtak készülni, az új igazolások pedig 10-12 napja kapcsolódtak be a közös munkába. A támadósorba érkezett játékosok - a kameruni Bouoli Effa, a nigériai Garba és a szerb Trujic - jó benyomást tettek rá az eddigi edzéseken, de mindhárom játékosnak van még lemaradása a többiekhez képest, elsősorban erőnlétileg. A számszerű eredményre vonatkozó kérdésre hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a DVSC ne kapjon gólt, és legalább egyet rúgjon.

A jegyeladások alapján a mérkőzésen minimum fél ház várható, ami Herczeg András szerint azt jelzi, hogy Debrecenben újra fociláz van.

"A közönség újra a csapat mögött áll, szeretnénk, ha ez a támogatás a Kukësi elleni két meccs után is megmaradna. Ezért is fontos lenne, hogy kiharcoljuk a továbbjutást

- fogalmazott.

A DVSC-ben sérülés miatt nem léphet pályára a középpályás Bódi Ádám, ugyanakkor több olyan játékos szerephez jut majd, akinek ez lesz az első nemzetközi mérkőzése. Herczeg András szerint azonban ez inkább plusz motivációt jelent nekik.

A párharc első mérkőzése 19 órakor kezdődik csütörtökön.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×