Nyitókép: Robert Ghement

Kórházba került Joachim Löw

Infostart
2019. május 31. 11:50
A német labdarúgó-válogatott kapitányának ki kell hagynia a következő két Eb-selejtezőt is.

Sportbalesetben megsérült és kórházba került Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki nem ülhet le a kispadra csapata soron következő két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén.

A német szövetség (DFB) pénteki közleményéből kiderül, hogy az 59 éves edzőnek - aki a Bild című napilap értesülése szerint vérkeringési zavarokkal küzd -

a balesetben az egyik artériája összenyomódott, ezért az orvosok pihenést írtak elő neki, és a következő négy hétben feküdnie kell.

A válogatottat június 8-án Fehéroroszországban, majd három nappal később az észtek ellen Mainzban a Nationalelf másodedzője, Marcus Sorg irányítja.

"Folyamatosan kapcsolatban vagyok a stábbal, telefonon fogunk egyeztetni mindkét mérkőzésről, de Sorg, Andy Köpke és Oliver Bierhoff is nagy tapasztalattal rendelkezik, közösen biztosan át tudjuk hidalni azokat a nehézségeket, amelyek ebből a rövid szünetből adódnak" - idézte Löwöt a DFB közleménye.

A 22 játékosból álló német keret szombaton kezdi meg a felkészülést a fehéroroszok és az észtek elleni Eb-selejtező meccsekre.