Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hatalmas a tét, izgalmas utolsó forduló jön

Infostart / MTI
2019. május 19. 09:50
A Debreceni VSC, az Újpest FC és a Budapest Honvéd a bronzéremért, míg a Kisvárda, a Diósgyőri VTK és az MTK Budapest a bennmaradásért lép pályára vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában.

A dobogós helyezést illetően a legkényelmesebb helyzetben a jelenleg harmadik hajdúságiak vannak, ugyanis ha hazai pályán a papírforma szerint legyőzik a tét nélkül pályára lépő Paksot, akkor megtartják pozíciójukat. A hozzájuk hasonlóan 48 pontos, de kevesebb diadalukkal negyedik lila-fehérek úgy előzhetnek, ha több pontot szereznek a Debrecennél. Ugyanakkor nekik lesz a legnehezebb dolguk, mivel az "életéért küzdő" Diósgyőrhöz látogatnak, amely legutóbbi öt bajnoki találkozóján csak egyszer kapott ki, miközben az Újpest öt kör óta nyeretlen.

A közvetlen ellenfelekkel szemben kétpontos hátrányban lévő kispestieknek nemcsak győzniük kell a bronzéremhez, hanem a másik két találkozón is számukra kedvezően kellene alakulnia az eredménynek: saját sikerük mellett a Paks és a Diósgyőr pontszerzésére van szükségük. Azonos pontszám esetén ugyanis a Debrecent jobb gólkülönbségüknek, az Újpestet pedig több győzelmüknek köszönhetően előznék meg. A Honvéd a kieső helyen álló és sorozatban hat vereségnél tartó MTK Budapest vendége lesz.

A kispestiek valószínűleg már annak is örülnének, ha csak egyik vetélytársukat megelőznék, mivel számukra a negyedik hely is biztos indulást jelentene az Európa-ligában. Amennyiben ötödikek maradnak, az előttük lévő csapatnak még izgulnia kell: május 25-én a Honvéd még kivívhatja a nemzetközi szereplés jogát, ha megnyeri a Magyar Kupa-döntőt, ha viszont az ezüstérmével már biztos El-selejtezős MOL Vidi nyer, akkor a negyedik léphet ki az európai porondra.

A bennmaradást illetően egyszerűbb a képlet: a Diósgyőr és a Mezőkövesdet fogadó Kisvárda győzelemmel mindenképpen megőrzi élvonalbeli tagságát, a velük szemben egypontos hátrányban lévő MTK úgy maradhat az NB I-ben, ha valamelyik riválisánál egy ponttal többet szerez, mivel a pontazonosság a több győzelemmel álló fővárosiaknak kedvezne.

OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:

vasárnap:

Puskás Akadémia FC-Ferencváros 17.00

Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00

Szombathelyi Haladás-MOL Vidi FC 17.00

MTK Budapest-Budapest Honvéd 17.00

Diósgyőri VTK-Újpest FC 17.00

Debreceni VSC-Paksi FC 17.00