Nyitókép: Pixabay.com

Komoly európai vizsga előtt a magyar labdarúgó-utánpótlás

Infostart / MTI
2019. május 2. 21:04
Pénteken kezdődik az írországi U17-es labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott szombaton mutatkozik be.

Preisinger Sándor szövetségi edző együttese elsőként rögtön a négyes favoritjával, Portugáliával csap össze, három nappal később pedig a szintén csoportgyőztesként kijutott Izlanddal találkozik. A jövő pénteki zárókörben pedig Oroszország lesz a magyarok ellenfele. Az első két találkozót Dublinban rendezik, a harmadikat Waterfordban.

"Kerülhettünk volna nehezebb csoportba is,

de így is nagyon nehéz ellenfeleket kaptunk, köztük két csoportgyőztest. Nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk, de nem reménytelen a helyzetünk" - értékelte a sorsolást követően az ellenfelek erősségét a szakember, aki 21 fős utazó keretében mindössze kettőt változtatott az elitkörhöz képest.

A magyar csapat alapvetően stabil védekezésének köszönheti részvételét, ugyanis a két selejtezőtorna hat meccse során csak egy találkozón kapott gólt.

Az első körben Romániával 0-0-t játszott, majd Litvániát 3-0-ra, Szerbiát 1-0-ra verte, az elitkörben aztán a bosnyákokat és a norvégokat is 1-0-ra múlta felül,

majd már Eb-résztvevőként 4-2-re kikapott Belgiumtól.

A kontinensviadalon 16 válogatott hét stadionban méri össze tudását péntektől kezdve, a döntőt május 19-én rendezik. Mind a négy csoportból az első két helyezett jut a negyeddöntőbe. A torna első öt helyezettje pedig kijut az idei, brazíliai világbajnokságra.

A magyarok csoportjának programja:

május 4., szombat:
Izland-Oroszország, Dublin (Whitehall Stadium) 15.00
Magyarország-Portugália, Dublin (UCD Bowl) 20.00

május 7., kedd:
Izland-Magyarország, Dublin (Whitehall Stadium) 13.00
Portugália-Oroszország, Dublin (UCD Bowl) 16.00

május 10., péntek:
Portugália-Izland, Longford 18.00
Oroszország-Magyarország, Waterford 18.00

A magyar válogatott kerete:

kapusok:
Hegyi Krisztián (Illés Akadémia), Megyeri Gábor (Honvéd-MFA), Vaits Marcell (Puskás Akadémia)
védők:
Buna Gábor (Honvéd-MFA), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Balogh Botond (MTK Budapest), Orosz Donát (DVTK), Horváth Milán (Budapest Honvéd), Dávid Zoltán (Békéscsaba), Bekker Roland (Borussia Mönchengladbach)
középpályások:
Kata Mihály (MTK Budapest), Major Sámuel (Salzburg), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Kosznovszky Márk (MTK Budapest)
támadók:
Molnár Rajmund (Honvéd-MFA), Zuigeber Ákos (MTK Budapest), Németh András (Genk), Komáromi György (Puskás Akadémia), László Dávid (Honvéd-MFA), Szalay Szabolcs (Illés Akadémia), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást