Gyulai István-díjat kapott az InfoRádió sportrovatának vezetője

Infostart / MTI
2019. április 26. 20:04
Újabb négy évre Szöllősi Györgyöt választotta meg elnöknek pénteki tisztújító közgyűlésén a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ). Az InfoRádió sportrovatának vezetője Gyulai István-díjat kapott.

A Nemzeti Sport főszerkesztőjének egyhangúlag szavaztak bizalmat.

Az MSÚSZ tagságának döntése alapján az első alelnök Mravik Gusztáv, a második alelnök Csisztu Zsuzsa lett. Az új, csökkentett létszámú elnökségbe

Deák Zsigmond, Dénes Tamás, aki az InfoRádió főmunkatársa, Sörös Jenő és S. Tóth János került még be.

A közgyűlés előtt osztották ki a szövetség médiadíjait. Életműdíjas lett Pap Kornélia többszörös Európa-bajnok evezős, a Népsport korábbi sportújságírója, valamint id. Thaly Zoltán, a korábbi Labdarúgás havilap főszerkesztője. Feleki László-díjat vehetett át Kolossváry Balázs, a Story magazin főszerkesztője és Moncz Attila, a Sport TV főszerkesztő-helyettese,

Gyulai István-díjat kapott Borbély Károly, a Petőfi Népe sportrovatának újságírója, Farkas Dávid, az Info Rádió rovatvezetője, Fazekas Erzsébet, a Sport Tv műsorvezetője,

Lipiczky Ágnes, a Nemzeti Sport újságírója, Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport újságírója, valamint az M4 Sport Góóól 2 című műsorának szakértője, továbbá Szalmás Péter, a Magyar Olimpiai Bizottság fotósa és a Népszava rovatvezetője.

Nívódíjban részesítették Fejér Balázst, a Karc FM rádióriporterét a Vereckei Zsolt háromszoros paralimpiai bajnok paraúszóval készített interjújáért, Halmágyi Zsoltot, a sportfoto.ro fotósát a román kerékpáros körversenyen készült képéért, Kocsis L. Mihályt, az édesapjáról, Kocsis Mihály testnevelő tanár élete és munkássága címmel készített könyvéért, Szabó Sándort, a Kárpáti Igaz Szó sportrovatvezetőjét a Magyar nyilak örmény tegezben című írásáért, Tihany Viktort, az M4 Sport riporterét az Anya, a bajnok című, Kozák Danuta 2018-as visszatéréséről készített kisfilmjéért, Kálnoki-Kis Attilát, a 24.hu sportrovatának szerkesztőjét a Hosszú Katinkával készített interjújáért.

A Németh Gyula-díjat Bartha Zoltán, a Sport TV riportere kapta.

Farkas Dávid, az InfoRádió sportrovatának vezetője átveszi a Gyulai István-díjat. Fotó: Róth Tamás