eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Twitter/MLSZ

Marco Rossi: nagy szív és szerencse

A magyar válogatott megérdemelt győzelmet aratott a horvátok ellen – mondta a 2-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező után Marco Rossi szövetségi kapitány.

Az olasz szakember elismerte, hogy a vb-ezüstérmes ellenfél nem a legjobb formáját nyújtotta, de a magyaroktól így is nagy szívre volt szükség a sikerhez.

Ez edzői pályafutásom legnagyobb győzelme

– hangsúlyozta.

Egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem ért egyet azzal, hogy ne lehet ráismerni a válogatottra a szlovákok elleni, csütörtöki vereséghez képest. Akkor a szerencse sem szegődött a csapat mellé, és védelmi hibák vezettek a bekapott gólokhoz. Most viszont a csipetnyi szerencse a magyar válogatott mellé állt. Fizetne is azért, ha a mostani győzelmet ki lehet cserélni a szlovákok ellenire – tette hozzá.

Marco Rossi ezúttal ismét négy védővel küldte pályára a csapatot. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nem a játékrendszer a fontos, hanem a koncepció, az, hogy edzéseken ezt hogyan tudják megvalósítani, és a játékosokat hogyan lehet ebbe beilleszteni. Ezúttal azért döntött a 4-2-3-1-es hadrend mellett, mert ez volt most a leginkább megfelelő, másrészt kevés idő állt rendelkezésre a másik felállást begyakorolni.

Dzsudzsák Balázs szereplésre is kitért.

„Én komoly és lojális voltam mindenkivel szemben, mindenkinek a szemébe tudok nézni. Balázs jó játékos, de bizonyítania kell, hogy fizikailag is rátermett. Most jobb állapotban volt, mint novemberben, és ezt bizonyította is” – fejtette ki a szövetségi kapitány. Kiemelte, senkit sem aszerint válogat be, hogy rokonszenves vagy sem. Tudja, hogy 10 millió szövetségi kapitány van az országban, de őt fizetik azért, hogy döntsön, és őt is terheli a felelősség.

A mostani siker keveset ér, ha Azerbajdzsánból nem hozzuk el a 3 pontot

– jelentette ki Marco Rossi, aki elismerte, hogy a hozzáálláson még javítani kell, hogy mindig megfelelő legyen. Ennek érdekében mental coach is dolgozik a játékosokkal. A vasárnapi meccsen az első pillanattól kezdve pozitív volt a hozzáállás – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×