Nyitókép: uefa.com

Egy kontinens harcol mostantól húsz helyért

Infostart / Dénes Tamás
2019. március 21. 09:45
Ma este kezdődnek a 2020-as, összeurópai rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői. 1976 óta először egyetlen ország válogatottjának sincsen garantált helye a döntőben.

A kiírás szerint a tíz csoportból az első két helyezett kerül be a huszonnégyes mezőnybe, s majd a Nemzetek Ligája 2020 tavaszi folytatásából csatlakozik négy csapat. A csoportmérkőzésekre tíz dátum áll rendelkezésre, tavasszal csak négy, ősszel majd hat kört rendeznek. Zárás november 17. és 19. között.

Az A-csoportba került Anglia, Csehország, Bulgária, Montenegró és a Nemzetek Ligájában meglepően jól szereplő Koszovó. A „háromoroszlánosok” kiemelkednek az ötösből, legnagyobb riválisaiknak az Eb-ken hagyományosan jól teljesítő csehek ígérkeznek. Csehszlovákia szétesése óta hat Eb-t rendeztek, a csehek mindegyiken túljutottak a selejtezőkön, sőt 1996-ban másodikok, 2004-ben harmadikok lettek. Az angol és a cseh válogatott már most pénteken megmérkőzik egymással Londonban, a Wembley-ben.

A B-csoportban a portugálok, az ukránok, a szerbek, a litvánok és a luxemburgiak szerepelnek. Nagy biztonsággal megjósolható, az első három lesz versenyben a továbbjutásért. A címvédő portugálok közé visszatért az őszt a nemzeti tizenegyben kihagyó Cristiano Ronaldo. Ők is rangadóval, sőt rangadókkal kezdenek, pénteken az ukránokat fogadják Lisszabonban, majd három nappal később, ugyanott, a szerbek vendégeskednek. Érdekes, hogy ezzel a portugálok be is fejezik tavaszi szereplésüket, mivel júniusban majd a Nemzetek Ligája négyesdöntőjében lesznek érdekeltek, az angolok, a svájciak és a hollandok társaságában.

A C-csoportban szerepel a holland és a német válogatott is, e kettő a Nemzetek Ligájában is találkozott. Mellettük az északír, az észt és a fehérorosz gárda kapott még ide besorolást, óriási meglepetés lenne, ha nem ez lenne az egyik legsimább csoport. Vasárnap Amszterdamban randevúzik a két csapat, aki ott győz, az már félig Eb-résztvevő. A hollandok is két hazai meccsel kezdenek egyébként, ma este a fehéroroszokat látják vendégül Rotterdamban, aztán átköltöznek vasárnapra a Johan Cruyff Arénába.

A D-csoportban Svájc, Dánia, Írország, Grúzia és Gibraltár szerepel. A svájciak először Tbilisziben játszanak, majd jövő kedden a dánokat fogadják. A papírforma szerint a gibraltáriak már annak is örülnének, ha egyetlen pontot szereznek. A grúzok 2018-ban tíz meccsükből nyolcat megnyertek, s csak egyet veszítettek el, de még az európai középmezőnybe tartozó csapattal sem játszottak. Az írek esetleg megnehezíthetik a dánok dolgát, de alkalmasint csak azok szerint, akik a Jack Charlton kapitánysága idején látott csapatot látják bele a mostaniba.

Az E-csoportban szerepel a magyar, valamint a horvát, a walesi, a szlovák és az azeri válogatott. A vb-ezüstérmes kiemelkedik a mezőnyből, az azeriek inkább otthon veszélyesek. A másik három közel azonos játékerőt képvisel, de a papírforma nem nekünk kedvez. A csoportból négy együttes (horvát, magyar, szlovák, walesi) is részt vett a 2016-os franciaországi huszonnégyes döntőben. Mindössze egy olyan csoport van még, amelybe négy 2016-os Eb-résztvevő került, a H jelű.

Az F-csoportban a spanyolok a nagy favoritok, talán a svédek lehetnek egy kicsit veszélyesek rájuk. A norvégok és a románok az utóbbi időben visszaestek, a Feröer-szigetek és Málta válogatottja gyengébb a riválisoknál. Jövő kedden találkozik egymással a két skandináv csapat, az lehet ennek az ötösnek az egyik kulcsmérkőzése.

A G-csoportban a lengyel és az osztrák válogatott az esélyes leginkább a továbbjutásra, noha előbbinek rosszul sikerült a 2018-as év. Mindenesetre, ha ma nem kap ki Bécsben, jó helyzetbe kerül. Szerepel még a hatosban a macedón, a szlovén, az izraeli és a lett együttes. A macedónok a Nemzetek Ligájában jól szerepeltek, igaz, gyenge ellenfelekkel szemben. Mivel a ferencvárosi Spirovski sérült, „csak” két olyan játékosuk készül a lettek és a szlovénok elleni meccsekre, aki magyar klub tagja: az újpesti Ristevski és a székesfehérvári Nikolov.

A H-csoportban a világbajnok franciáknak a papírforma szerint nem lehet gondjuk, a moldovai és az andorrai gárda gyengébb a többinél, míg a visszesett izlandi, valamint a török és az albán közel egyformán esélyes a második helyre. Talán a törököké a legjobb csapat a trióból. A franciák pénteken Chisinauban kezdenek, majd hétfőn az izlandiakat fogadják.

Az I-csoportban a belgáknak nem támadhat gondjuk, ugyanakkor nagy kérdés, hogy az oroszok mire lesznek képesek. A vb-n erejükön felül teljesítettek, de hazai környezetben. Ma este Brüsszelben kezdenek, nekik nem ott kell nyerniük. A ciprusi, a kazah és főleg a San Marinó-i együttes aligha álmodhat továbbjutásról, a skótok ellenben azt remélik, hogy az oroszokat megcsíphetik. Nyilván jól kezdenek majd, mert ebben a hónapban, noha idegenben, de Kazahsztánban és San Marinóban játszanak.

A J-csoportban a közel sem futballtörténetük legjobb idejét megélő olaszok csúcsfavoritok, az örmények és a liechtensteiniek nem táplálhatnak továbbjutási esélyeket, ellenben a bosnyák és a Nemzetek Ligájában ősszel Budapesten látott finnek és görögök között nincsen nagy erőkülönbség.

A program

Csütörtök

E csoport

  • Szlovákia-MAGYARORSZÁG, Nagyszombat 20.45
  • Horvátország-Azerbajdzsán, Zágráb 20.45

C csoport

  • Észak-Írország - Észtország, Belfast 20.45
  • Hollandia-Fehéroroszország, Rotterdam 20.45

G csoport

  • Izrael-Szlovénia, Haifa 20.45
  • Észak-Macedónia - Lettország, Szkopje 20.45
  • Ausztria-Lengyelország, Bécs 20.45

I csoport

  • Kazahsztán-Skócia, Asztana 16.00
  • Ciprus-San Marino, Nicosia 18.00
  • Belgium-Oroszország, Brüsszel 20.45

Péntek

A csoport

  • Bulgária-Montenegró, Szófia 18.00
  • Anglia-Csehország, London 20.45

B csoport

  • Portugália-Ukrajna, Lisszabon 20.45
  • Luxemburg-Litvánia, Luxembourg 20.45

H csoport

  • Moldova-Franciaország, Chisinau 20.45
  • Andorra-Izland, Andorra la Vella 20.45
  • Albánia-Törökország, Shkodra 20.45

Szombat

D csoport

  • Georgia-Svájc, Tbiliszi 15.00
  • Gibraltár-Írország, Gibraltár 18.00

F csoport

  • Svédország-Románia, Solna 18.00
  • Málta - Feröer-szigetek, Ta'Qali 18.00
  • Spanyolország-Norvégia, Valencia 20.45

J csoport

  • Liechtenstein-Görögország, Vaduz 20.45
  • Olaszország-Finnország, Udine 20.45
  • Bosznia-Hercegovina - Örményország, Szarajevó 20.45

Vasárnap

E csoport

  • MAGYARORSZÁG-Horvátország, Groupama Aréna 18.00
  • Wales-Szlovákia, Cardiff 15.00

C csoport

  • Észak-Írország - Fehéroroszország, Belfast 20.45
  • Hollandia-Németország, Amszterdam 20.45

G csoport

  • Izrael-Ausztria, Haifa 18.00
  • Szlovénia - Észak-Macedónia, Ljubljana 20.45
  • Lengyelország-Lettország, Varsó 20.45

I csoport

  • Kazahsztán-Oroszország, Asztana 15.00
  • San Marino-Skócia, Serravalle 18.00
  • Ciprus-Belgium, Nicosia 20.45

Hétfő

A csoport

  • Montenegró-Anglia, Podgorica 20.45
  • Koszovó-Bulgária, Pristina 20.45

B csoport

  • Portugália-Szerbia, Lisszabon 20.45
  • Luxemburg-Ukrajna, Luxembourg 20.45

H csoport

  • Törökország-Moldova, Eskisehir 18.00
  • Franciaország-Izland, Saint-Denis 20.45
  • Andorra-Albánia, Andorra la Vella 20.45

Kedd

D csoport

  • Svájc-Dánia, Bázel 20.45
  • Írország-Georgia, Dublin 20.45

F csoport

  • Románia - Feröer-szigetek, Kolozsvár 20.45
  • Norvégia-Svédország, Oslo 20.45
  • Málta-Spanyolország, Ta'Qali 20.45

J csoport

  • Örményország-Finnország, Jereván 18.00
  • Olaszország-Liechtenstein, Parma 20.45
  • Bosznia-Hercegovina - Görögország, Zenica 20.45