Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Pintér Attila elárulta, mi hiányzik neki a legjobban

Infostart
2019. március 6. 12:24
Bár kapott ajánlatokat, a megfelelő feltételek miatt nem fogadta el azokat Pintér Attila, kétszeres magyar bajnok futballedző.

Nyár óta nincs csapata Pintér Attilának. A tréner legutóbb a Puskás Akadémiánál dolgozott, és úgy érzi, minden célt teljesített, amit vállalt. A Nemzeti Sportnak adott interjúban azt mondta, talán egyedül a Magyar Kupa-döntő miatt van hiányérzete. „A játékosokkal és a szakmai stábbal mindent megtettünk az Újpest ellen, de azon az estén elpártolt mellőlünk a szerencse, és tizenegyesekkel alulmaradtunk.”

A volt szövetségi kapitány arról is beszélt, mivel töltötte az elmúlt fél évet.

„Ilyenkor lehetőség nyílik felkészülni a következő megméretésre, és az új trendeket követve bővíteni a szakmai tudásomat.”

Pintér Attila azért nem fogadta el az azóta érkezett megkereséseket, mert a kitűzött célokhoz képest nem voltak meggyőzőek a feltételek. Hozzátette, hogy másodosztályú csapatnál is szívesen dolgozna.

„Ebben a sportágban töltöttem el az életemet, előbb játékosként, majd edzőként. Mindig a magyar labdarúgásért akartam tenni, azért, hogy fejlődjön a futballunk. Egy bizonyos idő után nem a kispad, hanem az öltöző illata hiányzik, és az adrenalin, mert igazi sportember vagyok.”

A volt szövetségi kapitány változtatásokat sürget az utánpótlás-nevelésben.

„Teljesen meg kell újítani az utánpótlás-nevelést. Más koncepcióra van szükség, tanulni kell a külföldi példákból. Felhozhatjuk Spanyolország, Németország, Belgium, Hollandia vagy Svájc esetét, a korábbi sikertelen világversenyek után mindegyik nemzetnél rájöttek, nem működött a rendszerük. Ezt követően átértékelték a labdarúgásukat, és mertek újítani.

Mi csak beszélünk róla, de nem lépünk, pedig a Magyar Labdarúgó-szövetség és a kormány minden támogatást megad hozzá.

Ám akiknek többet és jobban kellene dolgozniuk azért, hogy előrelépjen a magyar futball, nem teszik meg. Ha változik az utánpótlásképzés, az NB I színvonala is növekszik” - fejtette ki.