Nyitókép: MTI/EPA/Ian Langsdon

Fontos döntés születhet a transzszexuális sportolók számára

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. február 18. 20:32
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság tárgyalja a dél-afrikai Caster Semenya ügyét, amely közvetve minden transzszexuális sportolót érint majd.

A kétszeres olimpiai bajnok tiltakozott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) novemberben életbe lépett döntése ellen, amely szerint a túl magas tesztoszteronszinttel rendelkező női középtávfutók - 400 méter és egy mérföld közötti távokon - csak akkor indulhatnak el nemzetközi versenyeken, ha gyógyszerekkel csökkentik annak mértékét a szervezetükben. Márpedig Semenya hiperandrogenizmussal küzd, ami azzal jár, hogy a szervezetben a férfihormonok aktivitása a normál mértéken felüli, és egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteron-szint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, illetve az állóképességet befolyásoló hemoglobin-szintet.

Az ügynek orvosi és dopping szempontú jelentősége is van – mondta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes. A Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője hozzátette: számos nemzetközi szövetség szerint a döntés kiemelt fontosságú, hiszen minden transzszexuális sportolót érint.

„El kell dönteni, hogy ezek a spotolók női vagy férfi mezőnyben versenyezzenek”

– fogalmazott, hozzáértve: preceneds értékű döntés várható.

Mint mondta: a londoni világbajnokság 800 méteres síkfutásának első három helyezettje transzszexuális sportoló. Tiszeker Ágnes szerint az egyes országok atlétikai szövetségei egyre inkább törekednek arra, hogy transzszexuális személyeket nyerjenek meg a sport számára – tette hozzá.

Az ügyvezető kiemelte: bár az említett sportolók genetikailag női mezőnyben indulhatnak, sok tekintetben – a tesztoszteronszinttől kezdve az izomzatukon át a csontozatukig – azonban inkább a férfiakra hasonlít. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség kénytelen volt bevezetni azt a szabályt, miszerint a transzszexuális sportolóknak tesztoszteronszint-csökkentő készítményeket kell szedniük.

„Ez egy nagyon drasztikus beavatkozás az emberi szervezetbe”

– hangsúlyozta, hozzátéve: számos emberi jogi szervezett tilatkozott az intézkedéssel szemben.

Tiszaker Ágnes kiemelte: egyelőre azt sem tudni, mik a hosszú távú hatásai egy ilyen eljárásnak, hiszen nincsenek korábbi tapasztalatok. Valószínűsíthető azonban, hogy valamiféle mellékhatása lehet a gyógyszernek. Az ügyvezető szerint a versenysport nem engedheti meg magának, hogy az emberek testi épségét veszélyeztesse ilyen kiszámíthatatlan módszerrel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fontos döntés születhet a transzszexuális sportolók számára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást