„Mi, hegymászók, szabadságvággyal telített emberek vagyunk, minden korlátozásnál egy picit felszisszenünk. De az Everest esetében úgy érzem, az egyik szemem sír, másik nevet” – fogalmazott Klein Dávid, hozzátéve: a hegy valóban túlzsúfolt, és ez a kereskedelmi, palackos expedíciózás következménye. „Nem tartom ördögtől való gondolatnak bizonyos korlátozások bevezetését” – vélekedett.
A hegymászó szerint
a legelső szempont a hegy és a környezet, illetve a helyi kultúra védelme,
és csupán másodlagos, hogy „mi ott jól akarjuk érezni magunkat és érdekes sportélményben akarunk részesedni”. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha – piaci okokból – a kereskedelmi és nem a palack nélküli mászókat engednék fel inkább az Everestre, azt felelte: mivel utóbbiak csupán az expedícióra indulók 4 százalékát adják ki, „azt a pár embert piszkálni butaság lenne”.
Klein Dávid elárulta: a hegymászóknak eddig is le kellett hozniuk a szemetet, valószínűleg most szigorúbb szabályozást vezetnek be a hegyen történő hulladékelhelyezés terén. A holttestek elszállítása különösen nehéz feladatot ró a hatóságokra, hiszen abban a magasságban az ember saját súlyának mozgatása is óriási megpróbáltatást jelent, felemelni nem is lehet őket, csak húzni-vonni.
„Néha lehozni egy holttestet kegyeletsértőbb, mert több sérülést fog elszenvedni, mire leér az alaptáborba, mint hogyha ott hagynám, ahol van”
– emelte ki, hozzátéve: ha ezt mégis meg tudják oldani nagy csapatok, sok oxigén és nagy erőforrások segítségével, hatékonyan és kegyeletteljes módon, az üdvözlendő.