Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Elvonul a Honvéd - két új fogásával

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2019. január 16. 07:18
Törökországi edzőtáborba utazik a Honvéd labdarúgócsapata - közölte az InfoRádióval a klub elnöke. George F. Hemingway hozzátette: tíz nap alatt négy európai klubbal játszanak felkészülési mérkőzést. Közben új utánpótlásközpontot is átadtak Kispesten.

Gyönyörűnek és racionálisan megtervezettnek tartja George F. Hemingway a Honvéd labdarúgócsapata utánpótlását biztosító kispesti akadémia nemrég átadott létesítményét.

"Több mint 4000 négyzetméteres épület és nyolc pálya - füvesek és műfüvesek -, ebből 7 szabványméretű pálya. Egy pályát felszeleteltünk három részre, különböző célokra" - írta le az InfoRádiónak George F. Hemingway.

Az épület egyik szárnyában négy osztály üzemel, ide járnak a gyerekek, és egy bő 100 fős kollégium is helyet kapott, két fős lakószobákkal.

A létesítményben öltözők, orvosi berendezések, óriási konditerem található és minden olyan eszköz, ami a gyerekek megfelelő felkészülését szolgálja. Hemingway külön kiemelte, hogy a felnőttekével egy helyen vann a gyerekek öltözője is, ami motiválhatja a kicsiket.

A felnőttekre rátérve a klubelnök elmondta, hogy szerda reggel indulnak repülővel Törökországba - Bécsből, Isztambul kikerülésével, egyenesen Antalyába.

"38-an utaznak, ebből 24 labdarúgó, a többiek a kiszolgáló személyzet tagjai. Tíz nap múlva érkezik haza a kontingens.

Odakint 19-én, 21-én, 23-án és 25-én négy, jó nevű nemzetközi csapattal játszunk, svájci, ukrán és orosz első osztályú is lesz köztük.

Nagyon fel kell kötni az alsóneműt. A cél az, hogy olyan szintre hozzuk a csapatot, hogy jól szerepeljen a tavaszi idényben. A pihenés is csak kéthetes volt."

A téli átigazolási időszakban 2-3 fővel frissül a Honvéd kerete. Már Törökországba is elutazik "egy klasszikus 10-es", támadó középpályás, aki fél évre érkezik kölcsönbe, rajta kívül jobbszélre jön egy próbajátékos, de neveket nem mondott Hemingway elnök.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Honvéd - nagy változások és törökországi edzőtábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást