Angliából igazolt a Fradi

Infostart
2019. január 10. 09:20
A Stoke City együtteséből tért haza az utánpótlás-válogatott Szerető Krisztofer, aki a Ferencváros futballcsapatában folytatja pályafutását.

A fradi.hu cikke szerint Szerető Krisztofer 2000. január 10-én született Budapesten. Fiatal korában a Honvéd akadémiáján futballozott, majd 16 évesen szerződtette őt az akkor Premier League-ben szereplő Stoke City, ahol a klub utánpótlásához csatlakozhatott. A főként szélsőként, támadó középpályásként bevethető futballistára az egyesület U18-as együttesében számítottak, ahol az előző években rendszeresen pályára lépett.

Első szezonjában kettő, második idényében már hat gólt szerzett az U18-as Premier League-ben. 2018 elejétől pedig már a még idősebbek között, a Stoke U23-as együttesével a Premier League 2-ben szerepelt.

Tagja volt az U19-es elitkört kiharcoló korosztályos magyar válogatottnak is.