Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Legyőzte a listavezetőt a Vidi

Infostart / MTI
2018. december 16. 22:55
A címvédő hazai pályán 2-1-re diadalmaskodott a Ferencváros csapata ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának vasárnapi rangadóján. A fehérváriak győzelme azt jelenti, hogy öt pontra megközelítették az FTC-t a bajnoki tabellán.

Parázs hangulatban kezdődött a találkozó, a csapatok nem kímélték saját és ellenfelük testi épségét sem, ezért többször is a játékvezetőnek kellett szétválasztania a feleket. Ennek elsősorban a fővárosiak látták kárát, Varga Rolandot emlékezetkiesés miatt mentőautóval kórházba szállították, Lovrencsics Gergőt pedig bokasérülés miatt kellett lecserélni.

A hazai gárda játszott fölényben, nagy iramot diktáltak a fehérváriak,

és Anel Hadzic révén az első negyedóra végén kapufáig jutottak. A Ferencváros sem csak a védekezéssel törődött, a 26. percben Davide Lanzafame közeli lövését Kovácsik Ádám bravúrral védte. A harmincadik percben megszerezte a vezetést a Vidi: Pátkai Máté beadását Armin Hodzic passzolta néhány lépésről a kapuba. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre, egy gyors ellentámadás végén Ivan Petrjak emelt Kovácsik felett a kapuba.

A második félidő elején inkább a küzdelem dominált, a két együttes ritkán került helyzetbe. A Ferencváros a hatvanadik percben Fernando Gorriarán révén közel járt a gólhoz, de lövését a fehérvári kapus hárította. Néhány perccel később a túloldalon Dibusz Dénes már tehetetlen volt: Kovács István indításával a frissen beállt Marko Scepovic lépett ki, és 12 méterről a kapuba emelt. Az FTC - ismételten hátrányba kerülve - nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, Petrjak a 83. percben egy szép szóló végén a kapust is átemelte, de Juhász Roland menteni tudott. A végén a fővárosi gárda nagy nyomást helyezett a fehérvári kapura, de nem tudott egyenlíteni.