Nyitókép: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

Cseh László belefáradt a versenyekbe

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2018. szeptember 8. 13:33
Fejben kell ellazulnia Cseh Lászlónak, hogy ismét eredményes legyen - mondta az InfoRádiónak Plagányi Zsolt, a hatszoros olimpiai érmes úszó trénere. Az Eger úszóedzője szerint a tanítványa belefáradt a sorozatterhelésbe.

Plagányi Zsolt kiemelte, hogy Cseh László fizikai felkészítése tökéletes volt, minden teszt azt mutatta, hogy tökéletes állapotban van, így ott már nem nagyon tudnak mit fejleszteni, inkább fejben kell fejlődni.

Cseh László edzője szerint

még jobban meg kell tanulnia fejben ellazulnia Lacinak.

Ez már párszor sikerült, de most megint nehézséget okoz. Ez akadályozta meg az olimpiai bajnoki cím megszerzését, ez a gyenge pont.

"Stabilizálni kell a teljesítményt, a teljesítménybe, illetve a képességbe vetett hitet, és azt, hogy a megfelelő pillanatban jól tudjon teljesíteni.

A fizikai rész kifejleszthető, nagyon jó adottságai vannak, kitűnő izomzata van, borzasztó jó technikai érzéke, ezek megvannak. A pszichológiai oldal a lényeges" - emelte ki Plagányi Zsolt.

Cseh Laci edzője arról is beszélt, hogy a hatszoros olimpiai érmes úszó saját bevallása szerint kicsit

belefáradt a versenyekbe.

Ez nem is csoda, hiszen több mint tíz éve van jelen nagy világversenyeken, és mindig eredményesen szerepel.

"Bár nincs teljesítménykényszer elé állítva a szakvezetés, az edző, vagy bárki által, ám maga olyan keményen kitűzi a célokat, ami esetleg bénítólag hathat. Ezt kell kezelni - mondta Plagányi Zsolt.

A tréner a jövővel kapcsolatban elmondta: gondolkodtak rajta, hogy nem neveznek a rövidpályás világbajnokságra, de túl nagy lenne a kihagyás. Nagy valószínűséggel "elengedik" azt a versenyt: becsületesen felkészülve részt vesznek rajta, de nem annyira erősen rákoncentrálva.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Plagányi Zsolt Cseh László válságáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást