Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A Vidi egy lépésre a BL-csoportkörtől

Infostart / MTI
2018. augusztus 22. 16:38
A nemzetközi tétmérkőzéseken 12 meccs óta veretlen AEK Athén ellen szeretne kedvező eredményt elérni a Vidi FC szerda este, a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának első felvonásán.

A székesfehérváriak - akik stadionjuk építése miatt két és fél éve Felcsúton szerepelnek albérletben - azzal, hogy egy lépésre kerültek a BL-főtáblától, "kinőtték" a Pancho Arénát, és utolsó hazai selejtezőjüket Budapesten, a Groupama Arénában játsszák.

A Vidi előtt az utolsó akadályt a görög bajnok AEK Athén jelenti, amely legutóbbi 12 nemzetközi kupatalálkozóján nem talált legyőzőre: tavaly nyár óta három győzelem mellett kilenc döntetlen a mérlege.

A szerb Marko Nikolic edzette magyar csapat reményeit ugyanakkor növelheti, hogy az előző két körben nála magasabban rangsorolt együttest (a bolgár Ludogorecet, illetve a svéd Malmőt) búcsúztatott, ráadásul a szezonban idáig nem talált legyőzőre: a BL-ben négy döntetlen mellett kétszer nyert, míg a magyar bajnokságban két győzelem és két döntetlen a mérlege.

A szerdai találkozón - akárcsak az előző fordulókban - kulcskérdés lesz, le tudja-e hozni kapott gól nélkül az összecsapást a székesfehérvári együttes, amely idénybeli tíz találkozóján mindössze négy gólt kapott, s elsősorban ennek köszönheti, hogy az Európa-liga főtábláján már biztosan szerepelhet.

Az AEK Athén az előző idény végén 24 év után nyerte meg ismét hazája pontvadászatát, a BL-selejtező mezőnyéhez pedig az előző fordulóban csatlakozott, amikor a skót Celticet ejtette ki. A görögök rendkívül masszív védekezést és gyors, pontos ellentámadásokat mutattak be a párharc idegenbeli, első meccsén, amelyen 1-1-es döntetlent értek el, majd hazai pályán 2-1-re győztek.

Sikerre éhes a Vidi

Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője szerint a kezdő sípszó előtt egyenlők az esélyek.

"Boldog és büszke vagyok, hogy Bajnokok Ligája-rájátszás mérkőzést tudunk Magyarországra hozni. Már sokszor elmondtam korábban is, hogy az idény elején volt egy álmunk a BL-ről, amiben nagyon erősen hittünk és egyelőre sikerült is életben tartanunk ezt az álmot. Remélem, hogy ez még nem a vége, bár az AEK nagyon jó csapat, már csak az UEFA-együtthatót figyelembe véve is ők az esélyesek - persze az első párharcot leszámítva eddig is erősebbre taksált együttesekkel mérkőztünk. Ismerem a játékosaim képességeit, tudom, hogy igazi harcosokról van szó, biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy továbbjussunk. Sikerre éhesek vagyunk, mindent bele fogunk adni a BL-csoportkör érdekében!"

Nagyon nehéz mérkőzésre számít Marinosz Uzunidisz, az AEK Athén vezetőedzője. A szakember kiemelte: a székesfehérváriak az eddigi BL-találkozókon nagyon zártan védekeztek és nem nyíltak ki. Ezért a legfontosabbnak azt tartja, hogy együttese megakadályozza, hogy a magyar bajnok továbbra is ezt a játékát játszhassa.

"A Videoton nagyon jó csapat, nehéz neki gólt rúgni.

Megpróbálunk koncentráltak lenni és minden részletre odafigyelni" - jelentette ki Uzunidisz, aki szerint két különböző stílusú gárda csap majd össze, és mindkettőnek 50 százalék esélyt ad a továbbjutásra.

Történelem

Az athéni együttesnek a magyar csapatok ellen kifejezetten jó a mérlege: az 1972-es UEFA Kupában a Salgótarjánt, az 1998-as UEFA Kupában a Ferencvárost, egy évvel később az MTK-t, újabb egy szezonnal később pedig a Vasast búcsúztatta az európai kupaporondról. Egyedül az Újpest tudta a görögöket kiejteni még az 1983/84-as KEK-ben, amikor az idegenbeli 2-0-s vereséget követően hazai pályán 4-1-re nyert.

A Vidi FC-nek (korábban Videoton FC) ez lesz a 79. európai kupameccse, de görög ellenféllel most találkozik először.

Az első összecsapást, amelyet az olasz Gianluca Rocchi vezeti majd, szerdán 21 órától játsszák, a visszavágóra jövő kedden Athénban rendezik.. A párharc győztese a Bajnokok Ligája, vesztese az Európa-liga főtábláján szerepelhet ősszel.