Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Mozgalmas volt a szombat a NB I. negyedik fordulójában

Infostart / MTI
2018. augusztus 12. 07:05
Hozta a papírformát az FTC, most sem tudott győzni a Diósgyőr, a Haladás nyeretlenségi sorozata viszont megszakadt.

A Ferencváros a papírformát igazolva 0-2-re legyőzte a hazai pályán az első élvonalbeli mérkőzését játszó Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján.

Ezzel az éllovas vendég fővárosiak továbbra is százszázalékosak, míg az újonc kisvárdaiak - akik mintegy hatvan percet emberhátrányban, ebből tízet kettővel kevesebben játszottak -, a mezőnyben egyedüliként még mindig nem szereztek pontot és gólt sem.

A hazaiakat a távozott Kondás Elemér vezetőedző korábbi segítői, Erős Gábor és Kocsis János készítették fel a találkozóra, de ezután - a korábbi bejelentésnek megfelelően - Dajka László veszi át az irányítást.

A ferencvárosi Davide Lanzafame (b) és a kisvárdai Cornel Alexandru Ene a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott Kisvárda Master Good - Ferencvárosi TC mérkőzésen a kisvárdai Várkert Stadionban 2018. augusztus 11-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Telt ház, közel háromezer néző előtt kezdődött meg a kisvárdai stadionavató, melyet többek között pályaszentelés és a kezdőrúgásnál lánykérés előzött meg. A Ferencváros fölényben futballozott az első félidőben, jóval többet kezdeményezett, mint ellenfele, komoly helyzeteket is kialakított, de ekkor még nem tudott előnybe kerülni. A 27. percben úgy tűnt, hogy Felipét, a hazaiak kapusát le kell cserélni, miután egy kivetődésnél csapattársa, Ene térddel eltalálta a fejét. A csapatorvos jelezte, hogy váltani kellene, de a brazil hálóőr ragaszkodott hozzá, hogy a pályán maradjon.

Szüksége is volt rá együttesének, a folytatásban is több nagy védést mutatott be.

Bő tíz perccel a félidő vége előtt emberhátrányba került a Kisvárda, mert Sinder miután sárga lapot érően fellökte Leandrót, a játékvezető arcába üvöltött úgy, hogy a homlokát hozzá is érintette, amiért Pintér kiállította őt. Ennek ellenére éppen az utolsó percekben jutott el többször is az FTC kapujához a Kisvárda. A második félidő elejét megnyomta az FTC, sorra vezette támadásait, ennek eredményeként Leandro csúsztatásával hamarosan összejött a vezető gól.

A létszámhátrányban lévő Kisvárda erejéből csak a rombolásra futotta,

míg a később is aktívabb fővárosi csapat Lanzafame büntetőjével eldöntötte a három pont sorsát. A hajrára még tovább fogyatkozott a hazai együttes, Berioszt a 83. percben azonnal kiállította a játékvezető, amikor magasra emelt, nyújtott lábbal talppal a labdával együtt eltalálta Rodríguez fejét is.

Továbbra is nyeretlen a Diósgyőr

Az újonc MTK Budapest hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Diósgyőrt. A fővárosi együttes sikerével négy kör után három győzelemmel áll, a DVTK viszont továbbra is nyeretlen, és mindössze egy pontot szerzett.

A miskolci csapatnak ez volt sorozatban a 12. idegenbeli bajnokija, amelyen nem tudott nyerni, ráadásul egymás után hetedik vereségét szenvedte el otthonától távol.

Az első negyedórában Antal nagy védésen kívül semmi érdemleges nem történt, majd - bár aktívabb lett a vendégcsapat - Ramos ziccerénél ismét a diósgyőri kapus mutatott be bravúrt a 24. percben. A folytatásban is az MTK játszott kapura veszélyesebben, a játékrész hajrájában Brkovic révén volt a miskolci csapatnak is egy ígéretes lehetősége. A fordulást követően ugyan Antal ismét bravúrral hárított Lencse 15 méteres lövésénél, az 56. percben Ramos öt méteres fejesénél már ő is tehetetlen volt. Három perccel később Lencse duplázhatta volna meg a hazai előnyt, ám a támadó öt és fél méterről csúnyán kapu fölé lőtte a ziccerét.

Az utolsó fél órában is a fővárosiak játszottak jobban, és bár újabb nagy helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem, teljesen megérdemelten tartották otthon mindhárom bajnoki pontot.

Megszakadt a Haladás nyeretlenségi sorozata

A Szombathelyi Haladás két büntetőnek köszönhetően 2-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát.

A mérkőzés előtt még mindkét csapat nyeretlen volt ebben az idényben.

A Haladás kezdte jobban a nyeretlen csapatok csatáját, ugyanis Rabusic már az ötödik percben a bal kapufát találta el. Ezt követően magához tért a felcsúti együttes, amely veszélyesebb akciókat vezetett, az idő múlásával viszont csendes mezőnyjátékká szelídült az összecsapás.

A folytatás elején ismét a Haladás akarata érvényesült, egy ízben például Danilovicnak kellett nagyot védenie. A meddő mezőnyfölény végül eredményre vezetett, ugyanis a hazai csapat büntetőből vezetést szerzett. A Puskás Akadémia hátrányban sem tudott újítani, így a Haladás biztosan őrizte minimális előnyét, sőt, a hajrában egy újabb büntetőből meg is duplázta azt. Mint utóbb kiderült, szüksége is volt a második találatra idénybeli első győzelméhez, mivel a vendégek a hosszabbításban váratlanul szépítettek, de az egyenlítésre már nem maradt idejük.

Eredmények

  • Kisvárda Master Good-Ferencváros 0-2
  • Szombathelyi Haladás-Puskás Akadémia FC 2-1
  • MTK Budapest-Diósgyőri VTK 1-0

pénteken játszották:

  • MOL Vidi FC-Debreceni VSC 1-1

vasárnap:

  • Paksi FC-Újpest FC 17.00
  • Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 19.00

A tabella:

1. Ferencváros 4 4 - - 13- 3 12 pont

2. Budapest Honvéd 3 3 - - 8- 2 9

3. MTK Budapest 4 3 - 1 6- 5 9

4. Debreceni VSC 4 2 2 - 5- 2 8

5. MOL Vidi FC 3 1 2 - 6- 2 5

6. Mezőkövesd Zsóry FC 2 1 1 - 4- 2 4

7. Újpest FC 3 1 1 1 3- 4 4

8. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 7- 9 4

9. Puskás Akadémia 4 - 1 3 4- 7 1

10. Paksi FC 3 - 1 2 2- 5 1

11. Diósgyőri VTK 4 - 1 3 3- 9 1

12. Kisvárda Master Good 4 - - 4 0-11 0

A 3. fordulóban a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-szereplése miatt későbbre halasztották.