Nyitókép: MTI/AP/Darko Bandic

Milák arany-, Kenderesi ezüstérmes 200 méter pillangón - felpörög az úszó Eb!

Infostart / MTI
2018. augusztus 5. 20:06
Milák Kristóf arany-, míg Kenderesi Tamás ezüstérmet nyert vasárnap 200 méter pillangóúszásban a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokságon.

A 18 éves Milák 1:52.79, a 21 esztendős, olimpiai harmadik Kenderesi 1:54.36 perces idővel csapott célba.
Az elődöntőből a fináléba Kenderesi került a legjobb, Milák a második idővel, igaz, az előfutamban mindketten gyorsabban úsztak, amire szükségük is volt, mivel a négy magyar induló közül - a szabályok szerint - csak kettő juthatott tovább az elődöntőbe. A 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence pedig a mezőny harmadik, míg a címvédő, 2015-ben világbajnok Cseh László az ötödik idejével esett ki.
Az olimpiai bronzérmes Kenderesi még szombaton arról beszélt, hogy csak akkor lehet esélye megszorítani riválisát, ha az elején lőtávolon belül tud maradni.

Milák hangsúlyozta, egyszerűen a győzelemmel nem lenne elégedett, kiemelkedő időt is szeretne úszni mellé.


A rajt után Milák a várakozásoknak megfelelően az élre állt és óriási iramot diktált, s féltávnál már másfél másodperc volt az előnye. Az utolsó ötvenre fordulva nem volt kérdés a győzelme, csak az Európa-csúccsal harcolt, de végül kilenc századdal elmaradt attól. Mindeközben Kenderesi a tőle megszokott kiváló hajrával lett második.
Milák a verseny után hangsúlyozta, túlságosan is szerette volna megdönteni Cseh László 2008-as Európa-csúcsát (1:52.70), ezért a végére nem maradt már ereje.

"Túl gyorsan kezdtem, ezért nem sikerült a második száz, az utolsó ötven pedig már csípett... A kétszáz pillangó előtt mindig izgulok, hiszen ez a fő számom, ahol a legjobban akarok úszni" - mondta a bajnok, hozzátéve, 50-en nem lát nagy esélyt az éremre, de ki tudja, "talán meglepi magát", 100-on pedig ugyancsak nehéz dolga lesz, de nagyon örülne annak például, ha Cseh Lászlóval együtt állnának a dobogón.

"Jó időt úsztam, végre valami más színű érem. Nagyjából erre az eredményre számítottam, elégedett vagyok. Mostantól a jövő évi világbajnokságra készülök" - mondta Kenderesi.


Milák a magyar úszóválogatott első aranyát nyerte Glasgow-ban, ahol az eddigi egyetlen magyar érmet szombaton Késely Ajna szerezte, aki 800 méter gyorson végzett a második helyen.

Eredmények:

férfi 200 méter pillangó, Európa-bajnok:

MILÁK KRISTÓF 1:52.79 perc
2. KENDERESI TAMÁS 1:54.36
3. Federico Burdisso (Olaszország) 1:55.97