Nyitókép: MTI/ Szigetváry Zsolt

Egygólos előnyt szerzett a Honvéd

Infostart
2018. július 26. 21:38
A Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkornt a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki felvonásán.

A luxemburgiak alaposan ráijesztettek a Honvédra, ugyanis az első percben Grófnak kellett azonnal egy nagyot védenie. Később viszont a kispestiek átvették az irányítást, de fölényük hosszú ideig meddőnek bizonyult.

Az idő múlásával veszélyesebbé váltak a Honvéd támadásai,

Holender egymás után két ziccert is kihagyott. A szünetig nem változott a játék képe, de gólt nem sikerült szereznie a magyaroknak.

A folytatásban is a Honvéd akarata érvényesült, de a kapu előtt ötlettelen volt a játéka, így komoly lehetőségek nem alakultak ki. A luxemburgiak sokat tördelték a játékot apró szabálytalanságokkal, illetve próbálták húzni az időt. A Honvéd nem találta a keményen védekező rivális ellenszerét, sőt a luxemburgiak váratlanul majdnem vezetéshez jutottak, ugyanis egy 22 méteres kapáslövésük a keresztlécen csattant.

Az utolsó negyedórára kényszerből a védő Baráth Botondot cserélte be csatárnak Supka Attila vezetőedző,és bár ettől sem lettek hatékonyabbak a kispesti támadások, mégis a saját nevelésű játékos döntötte el a meccset, mert egy szöglet után öt méterről lábbal bevette a luxemburgiak kapuját.