Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Lemosták a német válogatottat a magyar női pólósok

Infostart
2018. július 21. 16:55
A címvédő magyar női válogatott 26-1-re nyert a német csapat ellen a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek zárófordulójában.

Keszthelyi Ritáék dinamikus játékkal rukkoltak ki, gyors akciókból egymás után sikerrel vették be a rivális kapuját. A meccs első negyedében minden percre jutott egy magyar gól, a második felvonás közepén a magyar szurkolók maroknyi csapata már tízet számolt a németekre.

Mivel a védekezés is rendben volt, a németek 14-0-nál, a második negyed legvégén tudtak először gólt szerezni.

A magyar válogatottból ekkor már csak Gardának nem volt gólja. A nagyszünet után egy fél negyed telt el gól nélkül, majd Horváth lövése után jöttek az újabb találatok. A záró felvonásból még két perc sem telt el, amikor kialakult a húszgólos különbség, a végeredmény pedig 26-1 lett.

A magyar együttes legeredményesebbje Gurisatti Gréta lett öt góllal.

A két női válogatott legutóbbi találkozóján, februárban, az Európa Kupa selejtezőjében 26-3-ra diadalmaskodtak a magyarok.

Bíró Attila csapata a csoport második vagy harmadik helyén zár majd attól függően, hogy mi lesz a 22 órakor kezdődő spanyol-orosz összecsapás kimenetele. A női torna negyeddöntőit hétfőn rendezik.