Nyitókép: Kovács Tamás

Kozák Danuta verhetetlen

Infostart / MTI
2018. július 13. 19:10
Három egység is megismételte az első fordulóban aratott győzelmét pénteken, a kajak-kenusok Szolnokon zajló második világbajnoki válogatóversenyének nyitónapján.

Női K-1 500 méteren az ötszörös olimpiai bajnok, friss Eb-győztes Kozák Danuta hasonlóan fölényes sikert aratott, mint június elején, Szegeden. A mezőny többi tagja - benne további ötkarikás, világ- és Európa-bajnokokkal - a döntő nagy részében csak a hátát nézhette, s a győzelméhez kétség sem férhetett. Mögötte új párostársa, Kárász Anna, valamint Bodonyi Dóra végzett a második, illetve harmadik helyen.

"Érdekes pálya volt, eléggé oldalszeles, így a szélső pályák most jobbak voltak, de így is sikerült megoldanom" - mondta az UTE 31 éves kajakosa, aki a hatoson lapátolt. Hozzátette: szerinte

nagyon nehéz lesz majd vb-címet nyerni ebben a számban, de keményen dolgozik azért, hogy sikerüljön.

A kenu egyeseknél, ugyanezen a távon a júniusi, belgrádi Eb-n remeklő Balla Virág az első válogatóhoz hasonlóan most is nagyszerűen evezett - bár a rajtja rosszul sikerült -, s hatalmas, több mint két hajóhossznyi előnnyel nyert.

A férfiaknál ugyancsak két finálét - két 1000 méterest - rendeztek péntek délután. A kenu ketteseknél duplázott a Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó, a kajak párosoknál viszont új győztest avattak, de ezt már a rajt előtt tudni lehetett, az első fordulóban diadalmaskodó Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert ugyanis most más párral indult, előbbi a doppingeltiltása után visszatérő Dombvári Bencével, utóbbi pedig Noé Bálinttal. Hufnágel betegen versenyzett, így ők végül nem jutottak be a fináléba, Ilyésék viszont ott voltak a legjobb öt hajó között, s végül izgalmas csatában a második helyen végeztek. A győzelmet az Eb-n 500 méteren aranyérmes Mozgi Milán, Somorácz Tamás kettős szerezte meg, míg a harmadik az UTE párosa, Tóth Dávid és Kulifai Tamás lett.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány döntése nyomán az Eb-n bronzérmes 500-as férfi kajaknégyes - Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós és Kuli István - már készülhet a vb-re, ebben a számban nincs szükség további válogatóra.

A szolnoki viadal vasárnapig tart, szombaton 11.50 órakor, a zárónapon pedig 11.30-kor kezdődnek a döntők.

Az idei év fő versenyét, a világbajnokságot augusztus 23. és 26. között rendezik a portugáliai Montemor-o-Velhóban.

Eredmények:

férfiak:

K-2 1000 m:

1. Mozgi Milán, Somorácz Tamás (Graboplast Győr, ASE) 3:15.285

2. Noé Bálint, Ilyés Róbert (BHSE) 3:15.490

3. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (UTE) 3:15.879

C-2 1000 m:

1. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (KSI SE) 3:38.395 p

2. Kiss Balázs, Dóri Bence Balázs (Dunaferr, UTE) 3:40.522

3. Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás (KSI SE) 3:42.167

nők:

K-1 500 m:

1. Kozák Danuta (UTE) 1:48.257 p

2. Kárász Anna (NKM Szeged) 1:49.979

3. Bodonyi Dóra (Szolnok KKK) 1:50.129

C-1 500 m:

1. Balla Virág (Graboplast Győr) 2:08.647 p

2. Lakatos Zsanett (UTE) 2:12.619

3. Kisbán Zsófia (Lágymányos) 2:13.719