Nyitókép: MTI/EPA/Alessandro Di Marco

Érez még erőt magában Buffon

Infostart
2018. július 9. 20:50
Bemutatták Gianluigi Buffont, a Paris Saint-Germain labdarúgó-csapatának új igazolását. Így fogadták Párizsban - videók.

Az olasz világbajnok kapus 17 év után hagyta el a Juventust, és egy évre szóló szerződést írt alá a párizsiakkal.

Bemutatkozását franciául kezdte, és elmondta, boldog, hogy a klubnál lehet, és izgatottan várja az új kalandot.

„Érzek egy bizonyos energiát, nem tudom, talán az atmoszféra, Párizs varázsa, a szurkolók lelkesedése vagy a vezetők miatt” - nyilatkozta Buffon.

A 40 éves kapus beszélt arról is, hogy másként tervezte a jövőjét, vagyis közel állt a visszavonuláshoz, és meglepetésként érte a PSG megkeresése, és mivel érez még magában kellő ambíciót, elfogadta az ajánlatot.

„Úgy éreztem, van még bennem valami. Az élet megjósolhatatlan”

- tette hozzá.

Buffon elmondta, hogy egy gyerek lelkesedésével érkezett a PSG-hez hétfőn, és hiába 40 éves, még van benne energia, és képes a legmagasabb szinten játszani.

Célja, hogy a BL-ben nagyot alkosson, ez a trófea ugyanis még hiányzik a gyűjteményéből.

Buffont a PSG-drukkerek is nagy szeretettel fogadták, többen motorral kísérték a stadionhoz.