Nyitókép: Sóki Tamás

Michelisz Norbert: nyomott volt a hangulat

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2018. június 26. 17:22
A túraautó-világkupa szombati nagy balesete minden versenyzőt rádöbbentett arra, hogy a komoly sérülés veszélye mindig ott van - mondta az InfoRádió Célegyenes című magazinműsorában Michelisz Norbert, akinek a csuklója sérült meg a tömegbukásban.

Michelisz Norbert a körülményekhez képest pozitívan értékeli a portugáliai versenyhétvégét. A Hyundai versenyzője egy ötödik és egy harmadik helyezéssel zárt.

„Örülök, hogy végül vasárnap rajthoz tudtam állni. Egyedül a csuklóm állapota kérdéses, remélem, hogy a további vizsgálatok igazolják, hogy nincs eltörve, és a szlovákiai versenyre közel százszázalékos állapotba kerülhetek megint” - mondta az InfoRádiónak a érüléséről.

Michelisz Norbert kiemelte, hogy a csuklója nagyon zavarta vezetés közben.

„A vasárnapi első versenyen a fájdalomcsillapító segített, de a második futam nehezebb volt, minél több kört tettem meg, annál inkább fájt a csuklóm. Főleg az utolsó 4-5 kör volt embert próbáló.

Büszke voltam magamra, mert a nap elején nem gondoltam volna, hogy akár egy futamot képes leszek így teljesíteni”

- nyilatkozta.

A portugáliai hétvége szombaton egy nagy balesettel kezdődött, és ebből a magyar pilóta sem tudott kimaradni.

„A rajtom jobban sikerült, mint Bennanié és Huffé, de túl szűk volt a pálya ahhoz, hogy a lendületet pozíciószerzésre tudjam használni. Beszorultam a két Volkswagen mögé, láttam, hogy közel haladnak egymás mellett, és szűkül az út előttük, úgyhogy sejtettem, ennek várhatóan baleset lesz a vége. Igyekeztem tisztes távolból figyelni az eseményeket, és ez addig sikerült is, ameddig nem lökött meg Björk, és ezzel elveszítettem az irányításom az autó felett. Ennek az lett a következménye, hogy nem tudtam elkerülni az ütközést Huff autójával. Ebben sérült meg a csuklóm és az autóm is. Emiatt nem tudtam elindulni az újraindításkor, amit sajnáltam” - fejtette ki.

Michelisz Norbert közölte, hogy a baleset miatt nyomott volt a hangulat a versenyzők között.

„Az ember mindig elfelejti, hogy mennyire veszélyes a sportág. Van kontakt, de nem gondoljuk komolyan, hogy megsérülhetünk. Ettől viszont

mindenki rádöbbent arra, hogy a komoly sérülésveszély mindig benne van”

- tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
180626 SPO1 1015 Célegyenes - Michelisz Norbert int DAL
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást