Nyitókép: Mészáros János

Cseh Sándor: arra számítottam, hogy Szolnokon maradok

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2018. június 12. 13:02
Váratlanul érte Cseh Sándort, hogy a Szolnok vízilabdacsapatának vezetősége nem hosszabbította meg az idény végén lejáró szerződését. A szolnoki együttessel tavaly Bajnokok Ligáját is nyerő vezetőedző az InfoRádiónak elmondta: jelenleg nem tudja, hogyan folytatja a pályafutását.

Alapvetően nagyon egyszerű a helyzet: a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének utolsó mérkőzése után megtudtam, hogy nem hosszabbít velem szerződést a klub, és itt le is zárult a történet. Nyilván én is tudom, hogy frissíteni szeretnének a csapaton, más irányba szeretnék vinni.

Ez is hozzátartozik az edzői szakmához, ezt el kell fogadnia az edzőnek, és meg kell köszönni az eddigi lehetőséget"

- mondta az edzőváltás hírének nyilvánosságra kerülése után Cseh Sándor, aki 2008 óta dolgozott a Tisza-parton, a 2014/15-ös idénytől vette át az együttes irányítását, és három Magyar Kupát, három bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert.

A klub tulajdonosi alapítványának alapítója, Nyerges Zsolt úgy indokolt, hogy szerinte Cseh edzőként nem tudott úrrá lenni a negatív folyamatokon, és a csapat és a közte lévő viszony is megváltozott, ezért döntött a változás mellett, a csapatnak és az edzőnek is új impulzusokra van szüksége. Cseh Sándor erre azt mondta, nem szeretne reagálni, mert egyrészt nem is tud, másrészt két nappal a döntés után nehéz is lenne. Azt viszont elismerte,

váratlanul érte a döntés, de hozzátette, az ügy érdemét tekintve teljesen mindegy, hogy váratlan volt-e a bejelentés.

"Nagyon sokat beszéltem már a szolnoki időszakomról az elmúlt időszakban, a nagy meccsek után is értékeltem. Ez most egy olyan helyzet, amikor nem szeretnék értékelni" - mondta az esetleges mérlegkészítésről. A jövőjét firtató kérdésre sem tudott még határozott válaazt adni.

"Nem tudom, hogyan tovább. Az elmúlt években, ha jött is megkeresés máshonnan, ezeket mindig elhárítottam.

Nem állok kapcsolatban egyetlen csapattal sem, hiszen arra számítottam, hogy Szolnokon maradok"

- mondta Cseh Sándor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Cseh Sándor távozik a Szolnoktól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást