Nyitókép: IAN LANGSDON

Parádés mezőny érkezik Székesfehérvárra

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. június 8. 11:54
Minden korábbinál több sztár érkezik a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjra – hangsúlyozta az InfoRádiónak Spiriev Attila, a magyar szövetség sportigazgatója a július eleji székesfehérvári versenyről.

„Olyan világsztárdömpinget jelentettünk be az elmúlt hetek során, ami szinte példátlan. Azt gondolom, hogy ilyen Magyarországon még nem volt” – jelentette ki a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója. Megméretteti magát a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által a világ legjobbjának mondott Mutaz Essi Barshim magasugró, illetve a világ legkeresettebb atlétanője, Genzebe Dibaba, de eljön kétszeres olimpiai, háromszoros világbajnok Christian Taylor is.

„Egészen parádés lesz a mezőny”

– fogalmazott Spiriev Attila. Vannak még olyan világsztárok, akikkel „ígéretes, de még nem lezárult tárgyalások folynak” – tette hozzá.

A teljes interjú péntek este fél nyolctól hallható az InfoRádió Ötkarika című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Spiriev Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást