Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Személycserék a Puskás Akadémia vezetésében

Infostart
2018. június 4. 13:44
Távozik a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila. A csapatnál több másik vezetőt is lecserélnek.

Közös megegyezéssel távozik a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila, aki csapatunkkal a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a bajnokságban pedig a hatodik helyen zárt - olvasható a klub közleményében.

Ugyancsak közös meggyezéssel távozik Szalai László, a Puskás Akadémia utánpótlás szakmai igazgatója.

Az intézménynél szerkezeti átalakítások is történnek: az első csapat klubigazgatója továbbra is Komjáti András marad, mellette a jövőben Tóth Balázs dolgozik sportigazgatóként.

Az akadémia igazgatói posztját a mai naptól Takács Mihály tölti be, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak Papp Bencét nevezték ki.