Már ma rajtol egy foci-vb, két magyar csapattal

Infostart
2018. május 31. 08:29
Csütörtökön kezdődik az Állam Nélküli Népek Labdarúgó-szövetsége (CONIFA) által szervezett világbajnokság Londonban.

A 16 résztvevő válogatott között van Székelyföld és Kárpátalja is. Előbbi csütörtökön Tuvalu, utóbbi Észak-Ciprus ellen kezdi meg szereplését a tornán.

A résztvevők között van többek között a címvédő kaukázusi Abházia, Tibet, Nyugat-Örményország, az észak-olasz Padánia, az Angliában élő szomáliaiak tömörítő Barawa, a Man-szigeteki Ellan Vannin, valamint a Japánban élő koreaiak csapata. A nyugat-zimbabwei Matabeleland játékosai közösségi finanszírozással gyűjtötték össze az induláshoz szükséges összeget.

Az Állam Nélküli Népek Labdarúgó-szövetségét 2013-ban alapították, azzal a céllal, hogy egyesítse, a FIFA kötelékein kívül működő labdarúgó-szövetségeket, illetve, hogy kapcsolatot teremtsen a különböző, akár egészen elszigetelt régiókban élő népek, nemzetek, etnikumok, kisebbségek között. A CONIFA saját szervezésű tornákat bonyolít le minden évben: 2014-ben debütált a két évente megrendezett labdarúgó-világbajnokság, 2015-ben pedig a szintén minden második évben megtartott Európa-bajnokság. A CONIFA jelenleg öt kontinensen 48 tagszövetséggel rendelkezik, a legnépesebb a 23 tagot számláló európai ág. A vb-t két magyar játékfejlesztő startup cég, a Statzup és a Footy Cards támogatja.