Minden fradistát érint a mostani tragédia - a szurkolók közleménye

Infostart
2018. május 28. 09:32
A Diósgyőr elleni mérkőzés második félidejében sajnálatos baleset történt a B1-es szektorban, ahol,információnk szerint, a csoportok füstözésével egy időben, de attól elkülönülten hanggránátot adott egy szurkoló a gyermeke kezébe, aki ennek következtében súlyosan megsérült - olvasható a Ferencváros szurkolóinak közleményében.

Legelőször is szeretnénk jobbulást kívánni sérült szurkolótársunknak - olvasható a közleményben.

Korábban már számos alkalommal elmondtuk, hogy a hanggránát használatát a lelátón nem engedélyezzük!

ÚJRA, NYOMATÉKOSAN FELHÍVJUK MINDEN SZURKOLÓTÁRSUNK FIGYELMÉT, HOGY A HANGGRÁNÁTOK HASZNÁLATA TILOS!

Emellett korábban ki is lett adva egy közlemény a pirotechnika használatával kapcsolatban.

Ebben világosan le lett írva, hogy bármilyen pirotechnikai eszköz használata csak a csoportok tudtával lehet. Ilyenre itt nem került sor.

Hangsúlyozzuk, hogy a gyermek nem a Tábor által bemutatott, csoportok által koordinált látvány következtében sérült meg.

A csoportok az elmúlt években rengeteg erőfeszítést tettek a szurkolói kultúra normalizálására (túlzott alkoholfogyasztás kerülése, pirotechnika szabályok közé szorítása, provokációk figyelmen kívül hagyása).

Ennek a felelőtlen viselkedésnek a következtében egy gyermek súlyosan megsérült és megint rossz helyzetbe hozza az egész közösséget. Ez óriási tragédia egy fiatal fradistának és minden fradistának! Semmilyen pirotechnikai eszközt nem lehet gyermeknek adni.

Nem véletlenül hozzuk ezeket a szabályokat. A szabályok betartása MINDENKIRE vonatkozik. A csoportokkal együtt visszatérő szurkolókra és a csoportok távolmaradása alatt bejáró szurkolókra egyaránt.