Megvan, melyik kajaknégyes mehet az Eb-re

Infostart
2018. május 28. 18:43
Az itthoni rangsorolón mutatott forma, valamint a két világkupán nyújtott teljesítmény alapján Hüttner Csaba szövetségi kapitány kijelölte azt a négy versenyzőt, akik képviselhetik a magyar színeket K-4 500 méteren a jövő hétvégi belgrádi Európa-bajnokságon. A Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István négyes kapott bizalmat, vagyis az, amelyik a duisburgi világkupán csak kevéssel kapott ki a hajrában a tavalyi világbajnok német egységtől.

“Nehéz döntés volt, mert sok jó teljesítmény láttam, a két négyesben kipróbált nyolc versenyző mindegyike kiváló formában van – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány az MKKSZ honlapjának. – Az Európa-bajnokság azonban már itt van a nyakunkon, döntenem kellett és jelenleg posztokra lebontva a legegységesebbnek azt a négyest látom, amelyik vasárnap kiválóan szerepelt a duisburgi világkupán. Így a Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összeállítású egység készülhet a belgrádi Eb-re. Tetszett az a hajó is, amiben Birkás Balázs és Balaska Márk ült Dudás és Kuli előtt, de ők négyen együtt nem nyújtottak annyira kiegyensúlyozott teljesítményt, nekik csak a döntőben jött ki a lépés a szegedi világkupán, igaz, hogy ott nagyon. A Mozgi Milán, Tótka, Molnár, Somorácz Tamás összetételű hajóban is nagyon jó erők mozogtak, jó nyomatékkal tudtak együtt evezni, de abból a négyesből meg Milán lógott ki egy kicsit, ami ránézve nem negatív, csak egyszerűen annak az egységnek nem volt meg a sztrókja.”

A szövetségi kapitány döntését a versenyzőkkel és az érintett edzőkkel egyezteve hozta meg és elmondása szerint szinte egyöntetű vélemény volt, hogy ennek a négy versenyzőnek kell tovább készülnie az ötszáz négyesre. Hüttner Csaba azonban hozzátette, ha az Európa-bajnokságon ez az egység gyenge teljesítményt nyújt, vagy a világbajnoki felkészülés alatt csak kisebb formahanyatlást lát bármelyik versenyzőnél, akkor a másik négy kajakosból kiválasztja a legalkalmasabb beugrót. A most kiválasztott négyes tagjai az idény során más számban már nem állhatnak rajthoz, ők mostantól augusztus végéig együtt készülnek a világbajnokságra.

“Mind a nyolc versenyzőnek nagyon köszönöm, hogy részt vettek a négyes kialakításában. A most kimaradt négy kajakos tulajdonképpen feláldozta magát, mert az elmúlt hetek feszített tempója után nehezebb lesz nekik odaállni a hétvégi első válogatón. Ugyanakkor mind a négyen klasszisok, Birkás Balázsnak itthon, Tótka Sándor, Molnár Péter és Dudás Miklós kiesése után nagyon jó esélyei lehetnek K-1 200 méteren, valamint világbajnoki címvédőként természetesen Balaska Márkkal 200 párosban is. A Mozgi, Somorácz kettős pedig a rangsorolón nyerni tudott párosban 500- és 1000 méteren is, biztos vagyok benne, hogy hallunk még róluk az idén” – zárta mondandóját a szövetségi kapitány.