Nyitókép: GEORGI LICOVSZKI

Búcsúmeccset nem kapott, keményen üzent a Veszprém távozó sztárja

Infostart
2018. május 22. 12:19
Cristian Ugalde hat évvel ezelőtt kétszeres BL-győztesként érkezett Barcelonából Veszprémbe, hogy új csapatával harmadszor is kupagyőztes legyen. A nagy terv megvalósítása nem sikerült. A pályafutását Hannoverben folytató Ugalde szerint 2015-ben hiba volt leváltani edzői posztjáról Carlos Ortegát, egykori barcelonai csapattársát…

Nincs már semmi tennivalója Cristian Ugaldénak Veszprémben, ezért a spanyol kézilabdázó a családjával együtt szerdán el is utazik Hannoverbe, sportpályafutásának következő állomáshelyére. Hat évvel ezelőtt, 24 esztendősen már kétszeres Bajnokok Ligája győztesként érkezett Magyarországra, ugyanabban az évben, amikor honfitársa – egyben volt klubtársa - a hat BL-győzelemmel büszkélkedő Carlos Ortega átvette a kormánybotot az „Építőknél”.

„Mind a ketten úgy gondoltuk, hogy Veszprémben minden lehetőség adott egy nagyszerű csapat felépítésére, amelyik a Bajnokok Ligájának megnyerésére is képes lehet. Elképzeléseink nem voltak alaptalanok, hiszen a magyar bajnok sorozatban négyszer is a Final Four szereplője lehetett, csak éppen a végső győzelem nem akart összejönni. Nem az én dolgom a szakmai okfejtés, annyit viszont honfitársi és baráti elfogultság nélkül is kimondhatok: buta hiba volt Carlost Veszprémből elküldeni” – nyilatkozta a 30 esztendős játékos az SzPress Hírszolgálatnak.

Ortega „eltávolítása” után addigi segítője, Xavi Sabaté vette át a Telekom Veszprém irányítását, de 2017-ben neki is át kellett adnia a helyét a Flensburgból levadászott Ljubomir Vranjesnek, aki a bajnoki címétől vasárnap elbúcsúzó veszprémi együttes jelenlegi vezetőedzője.

Ugalde több lehetőség közül választhatott, végül Ortega tanácsát megfogadva a TSV Hannover Burgdorf együtteséhez szerződött, a Bundesliga jelenlegi hatodik helyezettjéhez.

„Nagyon boldog vagyok, hogy újra együtt dolgozhatok az európai kézilabdasport egyik legsikeresebb szereplőjével, aki mihamarább dobogós helyig szeretné felhozni a hannoveri együttest" – folytatta Ugalde, aki nem tart attól, hogy a német bajnokság tempója és keménysége teljesíthetetlen feladatok elé állítaná.

„Amióta megállapodtam a Hannoverrel, folyamatosan követem a Bundesliga mérkőzések televíziós közvetítéseit, de a legjobb csapatok játéktudásáról és stílusáról e nélkül is sokat tudtam, mert gyakran voltak az ellenfeleink. Carlos azt mondta, hogy többet leszek a pályán, mint Veszprémben, és ezt már önmagában is előre lépésnek tekinthetem” – folytatta. Spanyolországban is találhatott volna csapatot magának. Egykori klubjával, a Barcelonával azért nem vette fel a kapcsolatot, mert a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről a Veszprémhez hasonlóan lemaradt együttes inkább a nála fiatalabb játékosok felhozásával, illetve szerződtetésével építene új csapatot.

„Gyakran jut eszembe a 2005-ös esztendő, amikor 17 évesen állhattam be először a Barcelona első csapatába, amelynek vezéralakja Carlos Ortega volt, egyik külföldi szerzeménye pedig Nagy László, aki akkor már szintén kulcsembernek számított. Én viszont egy lelkes, de roppant lámpalázas kezdőnek, akit hol Carlos, hol pedig Laci istápolt, egészen addig, amíg magam is kellő rutint nem szereztem. Jó volt velük Veszprémben is, és jó volt élvezni a szurkolók támogatását. Sajnálom, hogy a bajnoki kiírás miatt búcsúfellépés nélkül köszönök el Veszprémből, ha a pályán vagyok, tudtam volna segíteni” – mondta befejezésül Cristian Ugalde.