Nyitókép: FACUNDO ARRIZABALAGA

Jön a nagy Mourinho–Conte-háború

Infostart / Dénes Tamás
2018. április 23. 10:47
A Manchester United és a Chelsea jutott az angol labdarúgó FA-kupa döntőjébe. Két olyan csapat, amelynek nagy szüksége van arra, hogy május 19-én nyerjen a Wembley-ben, hogy ezzel rendbe tegye a szezonját.

Az elődöntőben a José Mourinho által dirigált Manchester Unitednek jutott a nehezebb feladat. A Tottenham ellen vesztett állásból sikerült fordítani, miután az első félidőben Pogba beadása után Alexis Sánchez, majd a másodikban Ander Herrera is gólt szerzett. A „vörös ördögök" nem játszottak kiemelkedően, de különösen, ami a második félidei teljesítményüket illeti, magabiztosan nyerték meg az elődöntőt. A múlt ezt a kimenetelt ígérte: a Manchester United csúcsot állított be azzal, hogy huszadszor játszhat a serlegért, a Spurs sorozatban a nyolcadik (!) elődöntőjében vérzett el.

A győzelem egyik fő részese a chilei Alexis Sánchez volt, aki egyébként imád a Wembley-ben játszani, nyilván azért is, mert rendszerint nagyon megy ott neki. Nyolc eddigi fellépésén klub- vagy válogatott színekben nyolc gólt szerzett, öt FA-kupa-mérkőzésen hatot. Negyedik idényét tölti Angliában, ez idő alatt harmadszor jutott be a kupadöntőbe, 2015-ben és 2017-ben nyert az Arsenallal. Ő lehet a döntőben a United egyik talizmánja, ha éppen nem José Mourinho, akinek ugyancsak félelmetes a mérlege: hetedszer jutott angol kupasorozat döntőjébe, s a korábbi hatot (kétszer az FA-kupát, négyszer a Ligakupát) kivétel nélkül megnyerte.

Ám most jön a csavar: ötször a Chelsea-vel nyert, amellyel most mérkőznie kell csapatának. A Manchester United tavaly megnyerte a Ligakupát és az Európa Ligát, idén valószínűleg második lesz a bajnokságban, de ahhoz, hogy sikeresnek mondható legyen az idény, meg kell nyernie az FA-kupát.

Ugyanakkor a Chelsea hasonló cipőben jár. Antonio Conte tavaly bajnok lett a kékekkel, sőt, bejutott a kupadöntőbe is, de ott veszített az Arsenal ellen, de a mostani szezon szinte csak csalódást hozott. Szinte biztosra vehető, hogy az olasz edzőnek távoznia kell a nyáron, ami azért is érdekes, mert az ősz elején még azért élcelődött José Mourinhón, mert a portugált a legutóbbi, a Chelsea-vel nyert bajnoki címét követően Roman Abramovics elküldte. Conte biztosan tovább húzza, de a kupagyőzelemre nagy szüksége lenne.

Alvaro Morata, a Chelsea játékosa ünnepli a Southampton elleni gólját (MTI/EPA/Gerry Penny)

Mindenesetre úgy egyébként is, meg a fentiek miatt is nagyon érdekesnek ígérkezik a döntő, de kétségtelen, hogy a két „főnök" külön presztízscsatája is ez, még ha várhatóan most három héten keresztül mindkettő erősítgetni fogja, hogy ilyenről szó sincsen.

Egyébként a Chelsea „Alexis Sáncheze" Olivier Giroud lesz a kupadöntőben, a francia csatár 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben is kupagyőztes lett az Arsenallal. Ahogyan Sánchez, ő is csapata első góljával járult hozzá az elődöntőbeli sikerhez a hétvégén. Egyébként az elmúlt hetekben-hónapokban sokan kritizálták a Chelsea e szezonbeli igazolásait, a Southampton elleni, 2-0-s elődöntőben Giroud szerezte az első gólt, Álvaro Morata pedig a másodikat.

A két klub, a Chelsea és a Manchester United 2007-ben, a Wembley újranyitása utáni első kupadöntőben találkozott legutóbb az FA-kupa döntőjében, akkor José Mourinho csapata 1-0-ra nyert. De: az a Chelsea volt.