Meglepő büntetést szabtak ki Diósgyőrben

Infostart
2018. április 18. 12:14
Luxusautókat vett vissza a hozzáállásbeli problémákkal küzdő játékosaitól a DVTK, és a fizetések felét is megvonta.

Az autókat azok fogják használni, akik megérdemlik, akiknek olyan a teljesítménye, amivel rászolgálnak – jelentette ki két hónapja Bódog Tamás vezetőedző, amikor a DVTK átvette a céges Volkswageneket a klub egyik támogatójától. Négy típusú kocsit bocsátottak a játékosok rendelkezésére, akiket emiatt négy kategóriába soroltak be. Az öt meccs óta nyeretlen, a kiesőzónától csak három pontra álló klub szerint azonban mára senki nem érdemli meg a többmilliós, luxusfelszereltségű autókat - írja a Bors.

„Félhavi fizetésüknek megfelelő összegre büntette meg a labdarúgókat a DVTK. Emellett kötelesek leadni a használatra kapott személygépkocsikat az utóbbi hetek eredménytelensége és a mutatott hozzáállás miatt” – áll a klub közleményében.

A ko­csik leadása a kedd délelőtti edzésen megtörtént, ám a szurkolók szerint ez aligha hatja meg a kivétel nélkül saját autóval rendelkező játékosokat. Akiknek vélhetően nem jelent majd megélhetési gondot a több százezres pénzbírság sem.

Közben elkészült a diósgyőri stadion, május 5-én a megyei rivális, a Mezőkövesd elleni kiesési rangadó lehet az első hiavatlos mérkőzés, de a Boon.hu úgy tudja, már jövő csütörtökön rendeznek két tesztmeccset a legújabb hazai futballstadionban.