Nyitókép: Mike Sturk

Áll a bál a síszövetségben

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. április 13. 07:43
Bejelentette visszavonulását Miklós Edit, aki arról is beszámolt, hogy indul vasárnap a Magyar Sí Szövetség elnöki posztjáért. A szervezet jelenlegi ügyvezetője szerint ugyanakkor ez a közgyűlés jogellenes.

A lesiklásban a 2014-es szocsi olimpián 7. helyezett alpesi síző sajtótájékoztatóján beszélt döntései hátteréről.

"A jelenlegi vezetőség, Bajai András és Vámos Attila amatőr és átgondolatlan, és ez az egész sísport jövőjét alapjában veszélyezteti. Semmi jóra nem fog vezetni, amit ők elgondolnak és amit elkezdtek csinálni. A pályafutásomon olyan sorsfordító döntésre jutottam, hogy visszavonulok, de ugyanolyan erővel, kitartással és ambícióval szeretnék a jövő nemzedékének, a fiataloknak segíteni, és

el szeretnék indulni az elnöki posztért."

Miklós Edit eredetileg a jövő évi világbajnokság után vonult volna vissza. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mostani döntését nem az egészségi állapota indokolta.

"Nem az egészségi állapotom miatt hagyom abba a sportot, mert a térdem tényleg jó, tényleg tudom terhelni, a legutóbbi sérülés egy nüansz volt a másikhoz képest, sokkal könnyebben és gyorsabban gyógyulok". Hozzátette:

a síszövetségnél kialakult feszültség és vita miatt hozta meg döntését, mert a jelenlegi vezetőséggel "nem tud profin kooperálni".

Miklós Edit a korábbi, Kálomista Gábor és Kaszó Klára által fémjelzett vezetés folytatását ígérte, szorosan együttműködve a klubokkal.

Vámos Attila, a jelenlegi ügyvezető visszautasította Miklós Edit minősítését és állításait. Arról is beszélt, hogy korábban súlyos problémák voltak a szervezet működésében.

"Túl sok kárt itt nem lehet okozni. Nem nagyon voltak olyan programok, amik jól működtek. Ami jól működött, azt természetesen meg fogjuk tartani, van olyan is.

Amit azóta találtunk, hogy Bajai András elnököt jogerősen bejegyezték, az igazán elkerserítő.

Beigazolódott, amit eddig csak gyanítottunk, hogy a síszövetség gazdálkodását súlyos szabálytalanságok követték. Láttuk a bankszámlát és egészen elképedtünk attól, amit láttunk" - fejtette ki Vámos Attila. Az ügyvezető hozzátette: rengeteg feljelentést adtak be, törvényességi felügyeleti eljárásokat indítottak és az adóhivatalnál is jelezték a problémákat. "Itt jogi, gazdasági és mindenféle probléma felmerült a szakmai problémákon kívül is" - jelentette ki.

Vámos Attila szerint a vasárnapra meghirdetett közgyűlés jogellenes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Miklós Edit visszavonul és elnök akar lenni - a szövetség vezetői komoly problémákról beszélnek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást