Ezt várja a Fradi edzője a kupadöntőtől

Infostart
2018. március 31. 18:45
A Ferencváros szombat este az olasz Banco BPM SM Busto ellen száll vízbe a férfi vízilabda Eurokupa döntőjének első mérkőzését játszva.

Nem szakad meg a sorozat a második számú európai kupasorozatban, ugyanis 2015-ben és 2016-ban olasz (Posillipo, majd Brescia), 2017-ben pedig magyar (éppen a Ferencváros) csapat győzött.

A zöld-fehérek az előző idényhez képest erősödtek, így nem meglepetés, hogy ismét a fináléba jutottak. A mostani kiírásban tizenhárom mérkőzést vívtak eddig, s mindegyiket megnyerték. Az elődöntőben a másik magyar résztvevőt, a Miskolcot búcsúztatták.

Ellenfelük az egyetlen olasz induló, a Banco BPM SM Busto lesz, amelyet ősszel egyszer már, ráadásul Itáliában, 11-9-re legyőztek. Az olaszok a francia CN Marseille-t kiejtve kerültek be a fináléba.

„Nagyon sokat jelentett nekünk, hogy tavaly el tudtuk hódítani az Eurokupát. Megszerezni sem volt könnyű, de megvédeni az elsőséget, talán még nehezebb.

Egy évvel ezelőtt a Verona az elődöntőben kiesett, ami már akkor meglepetés volt. Azóta sokat erősítettek, teljesen más csapattal fogunk szembenézni, mint amellyel tavaly találkoztunk volna, ha bejutnak a döntőbe. A Fradi is sokat erősödött és hozzá tartozik a történethez, hogy ebben a szezonban egyszer már találkoztunk a Veronával, bár abból a mérkőzésből nem lehet kiindulni. Hat meccs volt azon a selejtezőtornán, kint játszottunk és nehéz mérkőzésen nyertünk két góllal.

Jó ellenfél, sok jó játékossal, a miénktől teljesen eltérő felfogással. Arra kell felkészülnünk, hogy az agresszív játékuk, a gyakran színészkedésbe hajló "mutatványaik" ne lepjenek meg minket” – mondta Varga Zsolt, a Ferencváros edzője a vlv.hu-nak a találkozó előtt.

A mérkőzést 20.4-5től rendezik a Komjádi uszodában, a Digisport2 élőben közvetíti. A visszavágót április 18-án rendezik Olaszországban.