Vízilabda: érmekkel hálálnák meg az energiát

Infostart / MTI
2018. március 1. 18:25
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) további két évvel meghosszabbította kiemelt támogatói szerződését az E.ON Hungária Zrt.-vel.

Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke hangsúlyozta, az igazán komoly partnerkapcsolatok a gazdaságban és a sportban hosszú távra köttetnek, ezért is örül annak, hogy a 2014-ben indult közös munka tovább folytatódik. Hozzátette, a támogatás értéke tovább nő - konkrét összeg nem hangzott el -, ennek megfelelően a hazai vízilabdázók is megpróbálnak még intenzívebben "ellenszolgáltatni".

Eric Depluet, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, "a vízilabda az első számú sportág Magyarországon", sikeréhez azonban elengedhetetlen a szövetség kemény munkája.

"Erős személyiségekre van szükség a vízben és azon kívül is, valamint elengedhetetlen a tehetség és a csapatszellem is. Ugyanez igaz a mi vállalatunkra is" - fogalmazott.

Märcz Tamás, a világbajnoki ezüstérmes férfiválogatott szövetségi kapitánya köszönetet mondott a támogatásért, s hozzátette, a jövőben is azon lesznek, hogy megtartsák a magyar vízilabda tradicionálisan magas színvonalát.

"A német focinak sem sikerül mindig nyernie, de törekszik rá, ezen leszünk mi is. Mint edző arra törekszem, hogy mindent kihozzak a játékosokból, s ebből a munkából érmek szülessenek" - mondta.

Bíró Attila, az Európa-bajnok női válogatott szövetségi kapitánya kiemelte: fantasztikus dolog egy ilyen "nemzeti ügy" részesének lenni.

"Azt a közvetett energiát, amit az E.ON-tól kapunk, remélem, minden fronton érmekkel tudja majd meghálálni a magyar női válogatott" - fogalmazott a szakember.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kemény Dénes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást